Taddei fújta el a gyertyákat

A kicsiny közönségünket leginkább megosztó Mira Pjanic gólpasszal és góllal ünnepelte szülinapját, de Gervinho, Totti és az isteni Rodrigo Taddei is hozzárakta a maga dugóját a a Parma 4-2-es megzúzásához. Capo Francesco éppen a 20. bajnoki gólját szerezte csekély huszonegy évre nyúló Serie A-s pályafutása alatt a Parma ellen,  Taddei pedig éppen a tizenhetedik tag, aki bajnoki gólt szerzett a Romában az idén. Mutassatok nekem még egy ilyen csapatot Európa szerén-tova!

istenitadeTádé és a Sud: szerelmi vallomás

Úgy ugrottunk neki a Parmának, mint farkas a sonkának a február másodikai özönvízszerű esőben a tizedik percig jutó meccs áprilisi folytatásban, mely abszurd módon egy vendég bedobással kezdődött.

Hamar vezetést szereztünk egy Tádé-Totti-Destro akció végén, amikor Mattia a kapufáról adott gólpasszt szovjetuniónyi homlokú kartársának. Alig két perccel a kezdő bedobás után. Gervinho egy perccel később rúgott még egyet lesről is. Hogy a következő támadásban négy védőnk közül egyenlítsen Aquah. Nem telt el újabb két perc, mikor a szülinapos Pjanic cselezgetett, majd visszarakta a Capo elé, aki tizennégyről diagonálisan zúzta a jobb ficakba.

tottigervaSzerintetek?

Elég Zemanosra sikeredett így az első öt perc. Hogy aztán visszafogják magukat a felek. II. Rudi a B-verziót kapta elő egyébként. Így  4-2-3-1-es formációban szorongattuk meg a parmaiak pöcsét. Ez azt is jelentette, hogy szülinaposunk a kapuhoz közelebb fickándozhatott és játszott ott ragyogóan. Ahogy óriásit focizott jó Tádénk is De Rossi mellől a középpályán. Tottira pedig ugye már rég elfogytak a jelzőink, de jól tolta Destro és Gervinho is. Előbbi még egyszer a lécre fejelt az első félidőben. Az egyetlen gyengébb teljesítmény Toroszidiszé volt, aki nemigen bírt Bibianyval.

A második félidő elején aztán tüstént el akarták dönteni a meccset liblingjeink. És az 51. percben jött is Mira szülinapi gólja. Gevinho cselezgetett a tizenhatoson belül, hogy valahogy csak odatolja az ünnepelt elé, aki szemből érkezve tizenkettőről lőtte ki a jobb alsót.

Az megvan, hogy Mira naptár azon pontján született, mint jó két évtizeddel korábban édesanya és szűk héttel korábban Puskás száguldó Öcsi Pancho őrnagy. Pjanic elől aztán mégis az isteni Rodrigo fújta el a gyertyákat az ünnepi tortán, aki egy szöglet után csúsztatott római szíveknek mindennél szebb gólt, hogy szaladhasson pettingelni hűséges népének, a Curva Sud közönségének nyakába. Tavasz és szerelem!

pjaniszuliBibiany még akasztott egy pofás dugót a kapunkba vagy tizenötről. Jól jellemzi a csapat és mestere mentalitását, hogy együtt idegeskedtek a semmit nem számító szépítő gól miatt. Ezzel együtt óriási meccsel tisztelte meg a brigád a bolondos áprilist, nyolc pontra csökkentve a hátrányt a Juvéval szemben és kilencre növelve az előnyt a Napolihoz képest. Hét fordulóval bajnokság vége előtt úgy fest, hogy kisebb csoda kéne a Scudettohoz, de ahhoz is, hogy elveszítsük a második helyet. Mindenesetre remek szezont fut a drága magico.

188 hozzászólás a(z) “Taddei fújta el a gyertyákat” bejegyzéshez

  1. Man of the match? Jók voltak Totti, Pjanic, Maicon, Benatia… De érzelmi alapon legyen a “Man of the Match” Rodrigo Taddei!!!

  2. Egy hibat velek felfedezni az egyebkent- szokas szerint- kivalo posztban: espedig, hogy egy vegytiszta 4-3-3-at jatszottunk tegnap (ez egy Destro- Totti- Homlok trojkaval nem is lehetne maskepp)…

    • És amit Garcia is kiemelt, hogy először próbálta ki Destro-t balszélsőként, és nagyszerűen teljesített. (fel is tűnt, hogy sokkal többet megy vissza a labdákért, védekezik és még volt, hogy meg is indult a szélen. Ennek nagyon örülök.

  3. OFF: EZ a Juve még a Livorno ellen is pontot veszíthet komolyan. Örülök, hogy nyertek, de ez a meccs egy rakás szar volt, semmi elképzelés egyik csapatban sem. Csak így tovább:)

    • Az a baj, hogy ez a Juve már hetek óta ilyen szar, mégis a Napolin kívül minden meccset behúzott 1góllal. Sajnos van olyan erős ez a Juve, hogy a maradék meccset szarjátékkal is 1-0s eredményekkel abszolválja.

    • A zebrákok az idén 31 bajnoki meccsen összesen kétszer kaptak ki, ahhoz, hogy utolérjük őket háromszor kéne kikapniuk a hátralévő 7 meccsen. Arról nem is beszélve, hogy nekünk közben mindig nyernünk kéne, többek között a Fiorentina, a milan és maga a juve ellen. Ráadásul, ha minden kötél szakad, még ott van az idei juve közmondásos szerencséje a bírói tévedésekkel és akkor finoman fogalmaztam.

      A legtalálóbb kifejezés a helyzetünk leírására, talán az lenne, hogy innen szép a győzelem.

  4. Pjanic közben azt nyilatkozta, hogy biztos, hogy hosszabbít, csak ez hosszú procedúra. Csak megemlítem, hogy soha nem olvastam olyan nyilatkozatot Pjanic-tól amiben mondta volna, hogy menne vagy “kipróbálná magát”(=megyek az USA-ba gazdagodni…Kaka) valahol, hanem mindig arról beszél, hogy mennyire szeret itt lenni, és milyen jól érzi magát. Nekem például már csak ezért is szimpatikus volt mindig is.

    • Hát nem tudom. Nekem gyanús ez a hetente lenyilatkozom, hogy maradok és minden happy.
      Ha ez annyira biztos és meggyőző lenne, akkor elég lenne 1x elmondani, no meg nem mellesleg alávésni a papírost. De lehet csak én látom a kisördögöt mindenhol.

    • Ezek a nyilatkozatok mind “indián jelbeszédben” történnek, amit utána mindenki próbál megfejteni. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy játékos, akinek érvényes szerződése van, ki merné jelenteni a nyilvánosság előtt, hogy “el akarok innen menni”.

      Arról nem is beszélve, hogy hivatalosan nem is tárgyalhatna más klubokkal, a Roma előzetes beleegyezése nélkül. Erről a Roma tudna mesélni, Mexes leigazolásáért anno ugyanazt az egyéves büntetést kaptuk, mint most a Barcelona, bár egészen más okokból.

  5. Számomra a meccs embere talán megint Rudi volt. Szerintem Totti és Destro akkor jók, ha mindeketten a pályán vannak. Ha Destro nincs, akkor hiányzik egy vérbeli gólzsák. Ha Totti nincs, akkor… nos, ide mindent le lehetne írni, de csak annyit írok, hogy talán akkor nincs karmester. Ha Destro a pályán van szerintem sokkal több helye van Tottinak, nem “kell” neki a klasszikus centert játszni, sokkal több kulcspasszot tud adni, egyszerűen megint lespárgáztam a 40-50 méteres fordulásból felsenéz átadásaitól.
    Ettől függetlenül Taddeinek nagyon örültem, és akkor különösen, amikor gólt is lőtt, megérdemelte. Szerintem példakép értékű játékos.
    Kicsit vártam volna, hogy 3-1 nél Homlok helyére hamarabb bejöjjön Ljajic, hát remélem nem megy el nyáron, mert bár sokat kell tanulnia még, de szerintem jó játékos. Remélem a hétvégén végre kezd ő is, nem kéne elszórni egy ilyen játékost.

    Azért nekem érdekes volt a Romát egy olyan csapat ellen látni játszani, akik nem állnak be védekezni. Általában ilyen csapatok ellen játszunk, nyílván, mert az olasz foci főként ilyen. Szóval érdekes volt látni, hogy mennyire gyors, és dinamikus támadásokat vezettek, a szkásos kipasszolgatós lassú futball helyett/mellett. pl a Maiconnak a félpályáról átlósan áttett labdákra gondolok, nagyon szép volt. Szerintem ez a csapat, ha sikerül együtt tartani, nagy dolgokra lesz képes.

    Szerintem az idény többi meccse remek alakalom lesz, hogy dolgokat begyakoroljanak jobban, esetleg kipróbáljanak szokatlan felállásokat, a scudetto elment valamikor november táján, de azért legyünk őszinték, a szarbólhozták fel ezt a csapatot aranyesélyesre, és ez azért hatalmas dolog.

  6. Közben olvasom, hogy Balzaretti szezonja véget ért, szeptember előtt már nem fogjuk Roma mezben látni. Felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e jobb végleg megszabadulni tőle.

    • Azért vannak érzelmek is a világon, hiába mondjuk, hogy ez üzlet, ez egy ordas nagy kibaszás lenne a részünkről.

    • Sztem se lesz eladva, de egy bal hátvéd biztosan lesz hozva valszeg a fix kezdőbe helyette és a Dodo-toro kettős helyett. Mert valljuk be, idén ez a leggyengébb pontunk.

      • Hosszú évek óta az a leggyengébb pontunk, Riise óta nem volt egy tisztességes balhátvédünk. Engem még mindig kiráz a hideg, valahányszor eszembe jut Jose Angel, márpedig ő még mindig a miénk.

        Egyébként nekem nincs Balzarettivel semmi bajom, csak szerintem egyszerűen nem elég jó, legalábbis az eddigi teljesítménye a Rómában kevés volt és már 33 éves. Minek őrizgessük? Inkább őrizgetném Dodót, ő legalább csak 500.000-be kerül, nem 1,5 millióba, mint Balzaretti.

  7. Ljajic remek focista, bár mostanság tényleg nem játszik sokat, de emlékezzük rá, hogy a szezon elején volt pár jó mérkőzése. Én is remélem, hogy nem távozik a klubtól és, hogy a következő pár mérkőzésen már játékidőt kap.

    Gervinho fáradhatatlanságát elismerem, de talán egyszer kezdhetne a padról beszállva, hogy Ljajic kezdhessen. Vagy ha nem akkor előbtb cserélje le II.Rudi. Ez pusztán az Én véleményem. Egyébként a szezon elején rengeteget fikáztam Homlokot, de nagyon jó vétel volt.

    Pjanic nálam nem kedvenc, de nem is utálom. Sajnos kevés jó meccse van. Néha már akkor is feldobja magát, amikor nem kellene, hiszen jobban járna ha menne tovább. Rengeteget vitatkozik a meccsek alatt. Viszont néha jobb lábbal kell fel és megállíthatatlan a meccsek során.Ebből kellene több.

    Bastost annyira nem ismertem, de nagyon jó látni, hogy csereként is hozzá tud járulni a dolgok alakulásában, néha kezdőként.

    Destro sérülése után kiváló formában van, a Parma elleni gólcsendje senkit ne tévesszen meg, hiszem, hogy a következő mérkőzéseken ismét rendesen kipucolja a csukáját és gólokat fog lőni.

    Benatia, Castan párosról csak jókat tudok mondani, hihetetlenül koncentráltak a meccseken és sokat köszönhetünk nekik hátul.

    Balzarettit sajnálom, hogy már régóta sérült és tegyük hozzá, hogy Ő már nem tartozik a fiatalok közé és nehezen épül fel. Szerintem tőle jó lenne megválni a nyáron.

    Toloi nekem kellemes meglepés volt mikor Benatiat helyettesítette. Igaz a gólban ott volt a hibája, de az egész mérkőzésen remekül teljesített. Ha folyamatosan játékban van akkor ezek a hibák elvesznek remélhetőleg.

    Dodót a szezon elején gyengének találtam, de idővel kezdett belejönni a dolgában. Sérülése után elég nehezen verekedi vissza magát a kezdőbe, ezt jelzi, hogy erős csapatunk van.

    Romangnolit jobban szeretem Dodó és Torosidis helyett. Ahhoz képest, hogy nem szélső védő, egész jól megtudja oldani a feladatát.

    Maicon kihagyhatatlan a csapatból, hiszen a védelemben és a támadásban is nagyon jól jön.

    Taddeit régen is nagyon bírtam és most is nagyon szívlelem, hogy milyen profi és nem duzzog, ha nem játszik, de ha lehetőséget kap akkor szívvel-lélekkel játszik. Nálam több nem is kell.

    DDR fantasztikus játékos, a világ legjobb védekező középpályásává vált, és örülök neki, hogy a nyáron nem hagyta el a Rómát.

    Totti nálam kiskorom óta örök kedvenc és sokszor fikáztak is érte, hogy semmit nem fog elérni, de igen sokat letett az asztalra. Minden jelzőt használtak már rá. Kora ellenére kihagyhatatlan a csapatból, hiszen jelenléte csak növeli a Róma esélyeit.

    Bocsánat, hogy a többiekről nem írtam. Szerintem fantasztikus csapatunk van és az átigazolási időszakban meg kell őket tartani. Viszont nagyon jó lenne erősíteni a támadó szektort. Joveticnek személy szerint én is örülnék. Strootman remélem rendbe fog jönni, hiszen a BL-ben rá is nagy szükség lesz.

    A Scudettoról meg annyit, hogy amíg van rá matematikai esély addig foglalkozzunk azzal is. 🙂 A 2. hely megtartása viszont már csak rajtunk múlik.
    Hétvégén irány Szardínia, ahol nem lesz könnyű győzni, de másképp nem érhetjük el céljainkat.

    FORZA ROMA!!!

  8. Balzaretti helyzetéről egy gondolat: szerintetek mennyire lenne korrekt lépés a klub részéről nyáron elzavarni? Eleget szenved ő, hogy hónapokig sérült és biztos vagyok benne, hogy a kora ellenére mindennél jobban vágyik vissza, hogy valamit ő is hozzá tegyen a csapat sikeréhez, a jövő évi remélhetőleg sikerekben gazdag BL-hez, bajnoksághoz! Egy szülő sem zavarja el a gyerekét ha beteg, még jobban támogatja és ha meggyógyul ill. eljön az ideje akkor majd ‘kirepül’!!

    Nem egy Roberto Carlos ez tény, de szerintem neki is elképesztő szíve van, azt hiszem mindenki emlékszik az idény egyik legfontosabb góljára a Lazio ellen és az azt követő jelenetsorra. Nekem az egyik kedvenc pillanatom ebben a szezonban!

    Ha pedig szigorúan a teljesítményt nézzük, igen neki is voltak gyengébb meccsei, de az ősz folyamán és a sérülése előtt talán a legjobb római formájában volt és ezt nem csak a gólja miatt mondom. Én speciel a mai napig jobb megoldásnak tartok egy egészséges Balzát balbekkbe, mint Dodot, Romagnolit vagy Torosidist.

    Nem mondom, hogy neki kell megoldani jövőre Neymar, Ribery vagy Bale ellen a csoportkörben, igen, igazolni egy tanár balhátvédet. De nem elfér a padon? Nem lenne jó egy Cagliari, Atalanta, Chievo stb ellen hétvégénként, hogy rotálni, pihentetni tudjunk?

    Sokat beszéltünk már a rengeteg meccsről, a folyamatos terhelésről, szükségünk van a bő keretre és a megbízható játékosokra. Szerintem Balzának simán bele kell férnie a jövő évi elképzelésekbe és egyszerűen gusztustalan lépés lenne jelen helyzetében elzavarni.

    • Én emlékszem Balzaretti góljára a derbin, ahogy arra is emlékszem, hogy vettünk egy 31 éves védőt 4,5 millió euróért, a Palermo legnagyobb örömére, mert volt egy jó nyara a válogatottal. Mind vártuk “az igazi Balzarettit”, mint a messiást, a végén kiderült, hogy az igazi Balzaretti nem a válogatott volt, hanem az aki nem kellett a juvénak és a Palermóban landolt.

      Aztán mikor egy rendes edzővel, egy jól játszó csapatban, ő is megtalálta a formáját, (nem volt olyan jó, mint azon a nyáron a válogatottban, de legalább voltak jó meccsei), akkor mi történt? Lesérült! Évi másfél millióért sérült! Hány hónapja is?

      Balzarettinek bele kell férnie a jövő évi elképzelésbe? Miért? Mit tett Balzaretti a Rómáért, azon kívül, hogy másfél évvel ezelőtt elfogadta a legjobb ajánlatot, amit kapott? Mi lenne abban a gusztustalan, ha a te szavaiddal élve, “elzavarnánk” egy 33 éves játékost, akinek még van egy 1 éves, évi 1,5 millió eurós szerződése?

      Vannak játékosok ebben a keretben, akikre rá lehet fogni, hogy hálával tartozik nekik a Roma, hirtelen eszembe jutnak Taddei, Benatia, Totti, DDR. Csak azért fogalmazok így, mert ekkora fizetéseknél szerintem óvatosan kell bánni a hála kifejezéssel. De Balzaretti? Vagy lemaradtam valamiről, vagy tényleg nem értem az egészet.

      Szerintem a Roma eddig a Balzaretti bizniszben a balek szerepét töltötte be, ráfizettünk az eredmények szempontjából és anyagi szempontból is.

      Lehet, hogy itt lesz jövőre is, ki tudja, nekem emberileg nincs vele semmi bajom, nem bolond és nem sunyi, mint Cassano, vagy Osvaldo, de ha eladnánk a nyáron, én biztos nem siratnám meg! A lényeg, hogy szerintem nem a Roma tartozik Balzarettinek, pont fordítva.

    • Most hogy így jobban belegondolok, én megszerettem ezt a csapatot, minden tagjával. De mivel kellenek új emberek, így kellenek olyanok is akiktől meg kell válni. Hát a Toro-Dodo-Balza trióból én konkrétan csak Dodot tartanám meg, a többiek valóban mehetnek isten hírével, mivel ennyi balhátvédre nincs szükség (főleg nem ilyen minőségbe).

      Az meg hogy sérült játékost elpasszolnak, lehet nem szép dolog, de igen gyakran megesik manapság.

      Nem vagyok benne így hirtelen biztos melyik védőt, de ha jól emléxem akkor:
      A BvB is el fogja passzolni Subot áron alul valszeg. Ahhoz képest hogy 1 éve alapember volt és árát 30millára taksálták, most 5milla körül fog gazdát cserélni. Ha a Dortmund el tud adni egy Suboticot, akkor mi is egy Balzát.

      • Szerintem egyébként Balza tökéletesen meg fog gyógyulni pár hónapon belül, szerencsére nem a keresztszalagjai szakadtak el, mint szegény Suboticnak, neki az a sport sérve van, amit a focisták több mint a fele össze szokott szedni legalább egyszer, csak Balzarettinek úgy tűnik pechje van mert lassan gyógyul és 33 éves korában kapta őt el ez a nyavalya, mikor már sokkal tovább tart meggyógyulni és utána újra formába kerülni.

        Félreértések elkerülése végett, eszem ágában sincs elbagatellizálni Balza sérülését, de én nem azért mondtam, hogy elengedném, mert már egy “sérült roncs” lenne.

        Viszont hadd védjem meg Torót, neki valójában a jobb szél az igazi posztja, bal oldalt ő csak szükségmegoldás. Én őt megtartanám, részben pont azért mert bármikor be lehet zavarni mindkét oldalra és ahhoz képest bal oldalt is elfogadható.

        • En viszont lecserelnem mindegyiket,ha muszaj lenne valamelyiket megtartanom,akkor max Toro maradhatna!

          Kozben olvastam,hogy lassan Pjanic is alairja az uj szerzodeset,csak a kivasarlasi arral voltak elvileg problemak,ami 30 millio lesz.
          Batistuta ezt most tenyleg nem kotozkodesbol irtam le,de fogadunk,hogy ez volt a varazsszo (30 millio) a Parizsi repulojegyehez a nyaron?
          En nagyon ugyerzem,hogy a nyaron dobbant,ha nem serul le komolyan a vb-n.

          • Én is láttam valami hasonlót, de kirohanok a világból ha igaz ez a 30 millió. Egyszerűen nem lehet ennyire hülye Pallotta: állítólag visszadobott 45-öt érte télen, azért, hogy aztán bárki elvihesse 30-ért?! Ebben semmi ráció nincs.

            1. Ha szar lesz a VB-n az értéke akkor sem csökken, ha viszont parádézni fog akkor az egekbe kúszhat.

            2. Hosszútávra szól a szerződés, nincs lépéskényszerben a klub, a tárgyalási pozíciók sokkal kedvezőbbek mintha egy év múlva lejárna.

            3. Ha úgyis elmegy, akkor mi a fenének hosszabbít?

            Akkor állna össze a kép ha a 45-nél nagyobb, mondjuk 55-60 millió lenne a kivásárlási ár. Alapkoncepcióként egyelőre marad, ha valaki mégis kicsengeti ezt akkor viheti.

        • Így van, Toro eredeti mestersége szerint jobb hátvéd, oda pedig egyáltalán nem rossz megoldás Májki alternatívájaként, gondoljunk csak bele, szerintem mindig hozta a kötelezőt, sőt még annál egy kicsivel többet is amikor kellett. Elég rutinos, jól védekezik, támadásban sem vall szégyent, viszonylag jól lő és nem is lassú. Kérdem én, miért kellene tőle megválni? Bőven jó ő beugrónak. Persze ez csak az én véleményem..

          • sanszosan az a 45 misi kacsa volt,nem veletlen a kivasarlasi ar koruli huza-vona sem,a realis erteke 20-25 millio korul mozog szerintem de a klub akarja a 30 milliot,mert tudjak,hogy ez semelyik”olajos” csapatnak nem okoz gondot!
            Majd meglatjuk mi lesz….

      • Torót én nem engedném, tökéletes helyettes jó mindkét oldalra, fiatalabb is, mint Maicon és jövőre 6-12 meccsel többet játszunk, mint az idén.

  9. nemvoktrendi: Balza elfogadott egy szerződést, idejött és igenis tesz a csapatért foggal-körömmel, a maximumot adja. Amióta idejött most ősszel játszott először jól? Igen, ez lehet így van, ugyanis most lett csapatunk, most lett VÉDELMÜNK!! A bolond öreg alatt a csatárainkon ki teljesített jól? DDR? Castan? Senki! Idén sikerült megtalálni a megfelelő embert a csapat élére és az egyensúlyt, ami a válogatottaknál nagyrészt megvan, azért válogatott, ilyen közegben lehet jól futbalozni és teljesíteni. Zeman alatt lehetett volna a kapusunk Neuer, meg a védelemben Ramos meg Piqué, nem lett volna sokkal jobb a helyzet a kapott gólok számát illetően, mert szar az egész elképzelés és a rendszer. Balza most ősszel formába lendült, megsérült, mit tehet róla, bárkivel megesik?! És ebben a helyzetben egyáltalán nem lenne szép elzavarni arra értettem, hogy várjuk meg míg felépül, nyáron végezze el az alapozást, adjunk neki egy esélyt hogy küzdjön a helyéért, ha már semmit nem tud segíteni a csapaton akkor engedjük el. Azt gondolom egy őszi Balza nyugodtan elférne még jövőre nálunk, ha más nem a padon, a 17 éves Mazzitelliék helyett pláne, velük egyelőre nem sokra megyünk. Azt pedig nem értem, hogy miért bánt annyira a 1.5 millás fizuja, nem 5 milliót keres, mint Borriello… Én nem mondom, hogy a Roma tartozik neki, fordítva sem, szerintem ez emberileg egyszerűen így korrekt és sportszakmailag is bőven belefér. Amúgy meg Totti + DDR nagyon szeretik, feszt együtt bandáznak és biztos vagyok benne h Rudi sem vágja ki az ablakon.

    Amúgy rájöttem, lehet én vagyok a hülye, de valamiért minden játékosunkat csípem, mindegyiket másért. Senkiről nem tudok olyan indulattal beszélni, mint amit néha nálatok tapasztalok.

    kerticsap: jól mondod, Subotic sérült meg 8-9 hónapra, de ezzel az 5 millióval nagyon el vagy tévedve. Subotic és Hummels európai viszonylatban is kiemelkedő védőpárost alkottak, mindkettőjüket vitte volna a Barca, Manchester City stb. csapatok jóval 30 millió fölött, de nem adták el egyiket sem. Subotic megsérült, de ez egy olyan sérülés hogy teljesen fel lehet épülni belőle és újra 100%-os értékű futballista lesz, Kloppnak és a Dortmundnak esze ágában sincs eladni (pláne, hogy sorban viszik el a csapat kulcsembereit), különösen nem nevetséges 5 millióért, mikor egy éve a sokszorosáért sem engedték el. Klopp rengetegszer lenyilatkozta hogy a csapat vezéreként számol vele a jövőben is és Subotic is mondta, hogy újra a Dortmundnál akarja felépíteni magát, köszönettel tartozik amúgy is a klubnak ill. a szurkolóknak a rengeteg támogatásért.

    • Igazad van Zemannal kapcsolatban, a csapat nem tudta feldolgozni se a játékkoncepcióját, se magát az embert, innentől kezdve tényleg nehéz megítélni a játékosok teljesítményét.

      Lehet, hogy tévedek, de én ettől függetlenül tavaly csalódtam Balzarettiben, Zeman játékában pont a szélsőké lenne az egyik legfontosabb szerepkör és Balza nem villogott se védekezésben, se támadásban. Ne feledd, hogy akkor ő volt az egyik legnagyobb igazolásunk, “a válogatott szélsője”. Ehhez képest ebben a két évben mit kapott a Roma Balzától? Balza nyilván nem tehet az idei sérüléséről, de a Roma se tehet róla, a Roma mégis szívott.

      De Balza már 33 éves, gyakorlatilag a Rómával kötötte meg az utolsó komoly szerződését. Ebből a szempontból a Roma korrekt volt, biztosított neki egy teljesen elfogadható fizetést 34 éves koráig. A másfél milliós fizetés pedig nem sok, de nem is kevés egy 31 éves játékosnak, főleg ha 4,5 millió volt a vételára. Ideális esetben még lehet egy jó éve, pont le is jár a szerződése, utána vagy visszavonul, vagy ha jól érzi magát, még elmehet “levezetni” az arabokhoz, vagy az USA-ba.

      Én nem látnék abban semmi rosszat, ha jövőre sikerülne találni egy jobb, esetleg fiatalabb alternatívát a bal szélre a kezdőbe. Mindentől függetlenül sehol sem mondták,hogy eladnánk, mekkora piaca lehet egy 33 éves szélsőnek? Innentől kezdve elméletileg jövőre is itt lesz.

    • Konkrétan megjelent 1 olyan cikk, hogy a lassan 1 éve sérült Subot 5 milláért +extrákért vinnék, és klopp gondolkozik rajta. Lehet hogy kacsa volt, de mint Pjanic esetében, majd hiszem ha látom.

      • A csapat egyik vezérét, egy 30+ milliós játékost nem fognak eladni 5-ért egy sérülés miatt. Nem tudom hol olvastad, de egyszerűen képtelenség az egész. Ennyiből még igazolni se lehet senkit, aki aztán vagy beválik, vagy nem.

        • Most nem tudom mit akarsz mondani, de sztem te se. Nyilván sokkal többet ér egy egészséges Subotic, ez nem kérdés. De láttam már meglepőbbet is ennél..

          • Én pontosan tudom mit akarok megértetni veled. Röviden azt, hogy hülyeség és totál életképtelen ez az 5 milliós felvetésed Suboticnál, de majd nyáron meglátod te is. Itt egy másik, hasonló példa ugyanonnan: Gündogan egyetlen percet sem játszott ebben a szezonban a hátsérülése miatt, mégis 25-30 millióval készül nyáron kopogtatni a Manchester érte. Ja és jó eséllyel őt sem engedik el, pláne nem nevetséges aprópénzért.

        • Remélem tudod, hogy ugyan azt írtad le 5xre is. Elsőre is feldolgoztam, köszönöm szépen. Próbáld meg te is értelmezni az enyémet.

  10. Kerticsap, Bati, mindenre vannak példák. Ott volt Kaka, aki elment sérülten a Madridhoz, alig játszott és a Madrid legszívesebben már azonnal szabadult volna tőle, csak a brutális fizetése miatt nem tudott egészen mostanáig, mikor a Milan hazahozta aprópénzért. A teljes képhez Suboticnál is azt kéne tudni, hogy milyen szerződése van, mennyiért és hány évre.

    Szerintem ha például van egy ötéves szerződése, évi nettó 4-5 millióra, akkor most senki sem fog érte sérülten adni 30-at, mi van ha nem gyógyul meg? Qrvára meg lehet ám szívni! Nem most történt, de emlékeztek még Woodgate esetére a Madriddal? 13 millió fontért játszott összesen 9 meccset 3 szezon alatt és a végén felzászlózták a Madrid székházát mikor végre elment a Middlesbroughba! De ne is menjünk ilyen messzire, hogy járt a Fiorentina szegény Giuseppe Rossival?

    • Azert Rossival bajnokeselyes volt a Fio, azt azert ne feledjuk el, meg mindig top 3-ban van a gollovolistan. Nelkule meg itt sem tartananak a lilak. Ebbol a szempontbol o szerintem nem relevans pelda…

  11. OFF: 18 honapos fiura valo AS Romas farmer erdekel valakit??? 🙂
    Postakoltseg elleneben szivesen elkuldom az erdeklodonek…

  12. De Sanctis – Maicon, Benatia, Castan, Romagnoli – Nainggolan, De Rossi, Pjanic – Florenzi, Destro, Gervinho

    Nincs Totti, lesz party?

  13. Hát így a Paks-MTK, választás meg ebéd után nekem elég langyos ez a meccs. Itt még “hákúvaanyááád!” sincs. Elfocizgatnak ozt jóvan. Legalább vezetünk.

  14. Szombaton az Atalantát hazai pályán sztem C csapattal is verni kéne papíron. Nem lesz Destro-Florenzi páros. Totti igen, de én őt tartogatnám a juvéra meg a Fiora. Gervinho-Ljajic-Bastos hármast várok elől. Vélemény?:D

    • Ljaljic megint nem fog kezdeni, hanem Totti. ő hetente egy meccset azért bírja (mondjuk egyszer 90 egyszer 60 percet) de az biztos, hogy meg kell őket verni.

    • Én is örülnék, ha Ljajic kezdene és jól játszana, mert jelen állás szerint kifelé áll a szekere és sajnálnék elveszíteni egy ilyen fiatal tehetséget. Szerintem azért az Atalanta nem lesz ilyen laza, nem is értem, hogy mit akart ma a Cagliari, bár ott most amúgy is ipari méretű cirkusz van.

      • Atalanta szokásosan ritka gyenge idegenbe. Mostanában meg hazain se megy neki. Ez olyan országos 1-es.
        Bár ugye mikor máskor találnának magukra ha nem ellenünk.

        Mivel köztudottan sok Atalanta focista olvassa a magyar ASR blogot, így innen is üzenném nekik, hogy nem ellenünk, hanem majd május 5én a Juve ellen kell megtalálni magukat.

  15. Destro mesterhármas el sem hiszem. Nem merem elkiabálni ha így folytatja a gólok termelését hova érhet még az év végén. Ha jól tudom utoljára 2007-ben volt Olasz aranycipős Rómából.

  16. Elnézve a Roma helyzetét a mai meccs után azért azt kell mondanom, hogy elég nehéz helyzetbe kerültünk a következő meccsre.

    Benatia lesérült, mikor összehozta a tizenegyest a Cagliarinak, hogy mennyire súlyos pontosan még nem tudni, ha izomsérülés akkor őrültség volt a pályán maradnia. Mindenesetre a következő meccset valószínűleg ki fogja hagyni.

    Lapok miatt kipontozódtak ábécé sorrendben Destro, Florenzi és Pjanic. De lehet, hogy jobb is most kipontozódni az Atalanta előtt, mint később a Fiorentina, a milan, vagy a juve ellen.

  17. Rudi nyilatkozta, hogy a Nápoly meccsen a kapott gólnál rágott be irdatlanul Lajcsira. Feketén-fehéren mindenki tudta, hogy mi a dolga a védekezésnél, de Lajcsi telibeszarta az egészet. Én azt mondom, elég büntetést kapott az elmúlt hetekben, Bastos is elé került a hierarchiában, jó lenne ha esélyt kapna a javításra, ha már ennyi a hiányzó. Valamiért én továbbra sem örülnék neki, ha eladnánk a nyáron.

    • Valamelyik nap Rudi azt nyilatkozta róla, hogy csiszolatlan gyémánt, olyan mint Hazard. Szerintem nincs még veszve.

    • Esetleg tudunk konkrétabbat az esetről? Melyik Nápoly elleni meccsen a 4 közül, melyik gólnál. Úgy megvizslatnám az esetet.

      Am ha ez igaz, akkor szegény Ljajic sztem kapott már eleget, vagy most már a szezon végéig kukoricán fog térdepelni a sarokban?
      Kövi meccsen sanszosan játszania kell, ha tényleg ennyi hiányzónk lesz.

    • Bastos engem még nem győzött meg, nem kapott túl sok lehetőséget, de eddig én nem is láttam tőle semmi extrát. Én még mindig inkább Ljajiccsal próbálkoznék, már csak a kora miatt is. De majd Garcia mester úgyis eldönti, eddig szinte mindenben igaza lett.

  18. Most olvasom, hogy a jelek szerint Benatiának megsérült a bal combizma, holnap-holnapután lehet majd biztosabbat tudni.

  19. Kerticsap: az uccsó Nápoly meccsen, amikor kikaptunk egy gólra!

    Azért jövő héten elég veretes a hiányzók névsora: Stroot, Balza, Pjanic, Destro, Florenzi, Benatia. Ez konkrétan a fél kezdőnk. Mindenesetre jobb, hogy most letudjuk az eltiltásokat, mint utána a nehezebb ellenfelek ellen.

    • Ott Ljajic kellett volna levedekezze a fellepo Ghoulamot, aki a beadast adta a zselehaju sirogepnek, ehelyett acsorgott a vonal mellett, nem messze a felpalyatol. Azon a golon sok mulhat(ott volna), de ugy nez ki jol jovunk ki a dologbol…

    • Nyert is, teljesen megérdemeltem. Remélem az Atalanta játékosok látták a meccset és jegyzeteltek. Tanulnivaló nekik: Ellenünk tessék kikapni, a többieket meg nyugodtan meg lehet verni:D

      • Meg ha jól tudom, akkor most a bajnokság 6ja is EL-be megy. Mivel a kupában Fio-Nápoly.
        Magyarul a mai győzelemmel a Cassanoék EL induló helyen vannak, míg a Milan,Lazio nem:D

          • Ezerszer inkabb a Parma!!! A lacijo meg induljon a B-ben… Amellett, hogy egy szimpatikus csapat, remekul ossze van rakva, es ha nem szedik szet a nyaron Donadoni sokat fejleszthet rajtuk. Szerintem most latszik milyen jo edzo Robi…

          • Most én annak örülnék ha a Milan csak oda érne (talán elérnének valamit, a Parmaban annyira nem bízok) a Lazio meg mehet a fenébe. Amint megjött Reja simán kiestek az EL-ből, szóval mehetnek a francba.

  20. Játszunk egy kicsit!

    Novemberben Napoli-Parma 0-1, ma Parma-Napoli 1-0, összesítésben Parma-Napoli 2-0.

    Szeptemberben Parma-Roma 1-3, szerdán Roma-Parma 4-2, összesítésben Roma-Parma 7-3.

    Még az a szerencse, hogy a nápolyiak mind azt mondják, hogy ők jobbak mint a Roma! Mi lett volna, ha nem ők a jobbak?

    • Gondolom ők is játszottak 1 kicsit
      bajnokságban Roma-Napoli 2-0 0-1 =2-1
      Kupában Roma-Napoli 3-2 0-3 =3-5
      Összesítésben Roma-Napoli =5-6
      Itt áll feketén fehéren, hogy a Napoli mérföldekkel jobb csapat mint a Roma, bárki megláthassa!! Írásban nehéz érzékeltetni, de azért remélem érezhető az irónia:)

      Természetesen a két csapat közti 12pont is csak a véletlen műve. Ez kb olyan, mint mikor sírt az Zinter, hogy 30 forduló alatt nem kapott 1db 11est se. Most végre kapott, azt is kihagyta. Hát ezért kárvolt:D

      • Számomra a legviccesebb a zinterrel kapcsolatban, hogy mostanában már nem azért sírtak mert valaki “megölte” például Palaciót a 16-oson belül és nem kaptak rá 11-est, hanem azért sírtak, mert általában nem kaptak. Némi túlzással úgy is mondhatnánk, hogy nekik alanyi jogon járnak a 11-esek és felháborító, hogy az idén nem kaptak. Szegény (z)inter, amint lesz egy szabad öt percem majd sajnálni is fogom őket.

  21. Nekem két meccs fáj borzasztóan a szezonban, a Sass és Cagliari elleni hazai döntetlenek. Már akkor sejteni lehetett, hogy ennek később nagyon nagy ára lehet és az a legbosszantóbb, hogy egyáltalán nem játszottunk szarul azokon a meccseken (mint pl az Inter ellen egy hónapja). Simán nyerhettünk volna 3-4 góllal és a 30. perc környékén le kellett volna zárni azokat a meccseket.

    Pár hete én már elengedtem a bajnoki címet, erre megint kezd előjönni. A Juve egyértelműen fárad fizikálisan és fejben is, csak az a baj, hogy elképesztően könnyű meccseik maradtak a végére amiket 40%-os teljesítménnyel és további 1:0-okkal be is fognak húzni sajnos, kizárt hogy 9 pontot elszórjanak a megszerezhető 21-ből.

      • Szerintem a Milan és az Inter elleni meccsen is ugyanúgy nyerhettünk volna, mint azokon. Ezek 8 pontot jelentenek, és akkor már tényleg a Roma-Juve lehetne a “döntő”. Ha jövő héten az Udinese nem vitézkedik valamit hazai pályán, akkor én is lemondtam a Scudetto-ról.

    • Nekem jobban fájnak azok a meccsek, amiket elvettek tőlünk, mint azok, amiket mi rontottunk el. Nem mintha mindig hibátlanul játszottunk volna, sok mindent lehetett volna jobban csinálni, de visszatekintve erre a bajnokságra csak arra tudok gondolni, hogy ez a csapat az idén minden várakozást és elvárást messze túlszárnyalt.

      A juve meg már bajnoknak tekinthető, például a Livorno elnöke már nyilatkozott, hogy pihentetni kell a juve ellen a jó játékosokat, mert nekik a következő meccs kiesési rangadó a Chievo ellen. A többi ellenfelüktől se számítok többre. A juvéval kapcsolatban én már csak abban bízok, hogy nem pont Rómában ellenünk fogják megnyerni a bajnoki címüket, azt már tényleg nem érdemelnénk meg.

  22. Közben most készülnek eltiltani Destrót még 3 meccsre, az Astorinak kiosztott tasli miatt. A média már elítélte, most már csak a hivatalos ítélethirdetés van hátra.

    • Láttam én is. Nyugodtan elkönyvelhetjük azt a 3 meccset már most. Az pedig azt jelenti, hogy nem lesz se a Fio se a Milan ellen.

      • Egyébként ez csak azért “vicces”, mert a bíró a meccsen már egyszer adott egy szabadrúgást a Cagliarinak, innentől kezdve elméletileg nem lehetne újra elővenni az incidenst. Legalábbis eddig mindig ezt mondták, hogy amiről a bíró egyszer már ítélkezett, azt nem lehet újra vizsgálni a tévéfelvételek alapján. De amilyen szerencsénk van, velünk majd kivételt tesznek, legalábbis ezt követeli a média és az önkéntes mérvadók..

  23. Utána néztem ezeknek az eltiltásoknak. Florenzi és Destro az aki hiányozni fog legközelebb a többieknek nincs ilyen gondja (amúgy Romagnoli, NInja, Taddei veszélyeztetettek). De, ha még sajna Benatia is megsérült az azt jelentené, hogy scudettorol már nem beszélhetünk.

    • Kabaré az egész! Azok szoktak ennyi meccset kapni, akik brutálisan lépnek be és szándékosan sérülést okoznak.. Egyáltalán nem volt ez olyan durva! Chiellininek ilyen alapon szezononként 14-16 meccset kéne kihagynia!! Mellesleg Destronak vége a VB-álmoknak is.

      • Túl azon, hogy Destro egy hülyeséget művelt és ami szerintem megbocsáthatatlan, utána még nekiállt fetrengeni is, de Destrót most a média intézte el, még vége se volt a meccsnek, a félidőben már olyan címek voltak, hogy Destro ököllel ütötte Astorit. Arról viszont mélyen kussoltak a kommunikáció munkatársai, ahogy az illetékesek is, hogy például Conti meg büntetlenül arcba könyökölte Pjanicot.

        Chiellini meg “védett állatfajta”, 7 éve nem állították ki, ő valójában egy ártatlan kis angyal. Utolsó “hőstette” megvan? Mikor fejbe rúgta Mertenst a Napoli ellen, 2-0-nál 5 perccel a vége előtt?

        Ebben az egészben számomra az izgalmas, hogy eddig sose bírálták felül a játékvezető döntését, de most Destro esetében mindenki kötelességének érezte, hogy példát statuáljanak.

    • Meg van a a Chiellini eset videón? És a amikor az Inter meccsen hátba öklözték Romagnolit? Következmények? Nevetséges az egész…

      • Kapott. ugyanúgy 3 meccset, mint pl DDR,vagy a Berardi abban a fordulóban. Én ezt most olvastam épp nem hivatalos forrásból és totál le vagyok sokkolva. Ezt, hogy, miért, kinek , hova, ááááá ez most nagyon felbaszta az agyam?( mehetne a blogra: http://mibaszfel.blogspot.hu/ )
        Destrot ott akartam a vb-n. Őt, és nem Toni-t, Rossi-t Balotellit, őt akartam a kezdőbe, és simán esélye is lehetett volna, de nem, ez a Juvénak nem tetsziki, őt Osvaldot szeretnék a vb-n gondolom. Inkább a nemzeti csapatban lendüljön formába, nehogymá’ a Juvéba legyenek gyengébb meccsei.
        MAFIA A TIM

  24. Nem tudom ki olvasta Pjanic nyilatkozatát. Gyakorlatilag kijelentette, hogy a VB-ig nem megy el, utána viszont ha kap egy jó ajánlatot, akkor kalap-kabát.

          • Hát akkor nem Olaszországba jön vissza, attól még spanyol najnokságban lehet valaki.

          • Azon se lennék meglepve, ha a Sociedad vinné el, nem hinném, hogy sokat kérnénk érte, mert Balza, Dodo, Romagnoli és Toro is előtte van a sorban.

          • Én úgy hallottam nem akarják megvenni. Ezért is írtam, hogy jön vissza Borisszal. De valóban könnyebbnek tűnik őt elpasszolni már csak a kora miatt is, mint Boriellot.

  25. Holgyek/Urak! Ha erdekel valakit jo minosegu replika mez, az jelentkezzen kezfeltartassal. Van egy Pjanic- kertinek vagy kenedinek kedvezmeny ☺☺☺ – meg egy De Rossi hazai mez (bordo), XL meretben.

  26. Nocsak, Berisha benne van a holnapi keretben. Én nagyon szívesen látnám, ha csak pár percig is. És kíváncsi vagyok, ki lesz Gervihno és Totti társa. Nagyon szorítok Ljajicnak.

    • Eddig a Primaveraban nem sok semmit csinalt, egy golja van, ha jol remlik. Mondjuk az ujak kozul csak o es Tibolla fix kezdok…

    • Az “új Ibra”, röhögnék ha kiderülne, hogy csak azért hívják így, mert magas és hosszú a haja! 🙂

      De komolyan, én is nagyon kíváncsi vagyok rá, tényleg jó lenne látni pár percet, azt azért remélem, hogy nem neki kell majd “megmenteni a hazát”.

  27. Érdekesség az előbbi cikkből: tippeljetek, a valószínűsíthető nyári keretből ki szerezte a legtöbb gólt a válogatottban. Segítek, Daniele De Rossi.

  28. Közben kiadták az azúrkékek bő keretét:
    No – Totti, Toni, Destro + PSG-sek
    Yes – Osvaldo, Gila, Cassano

    Cassanonak örülök meg Tottinak is hogy megy/nemmegy. Destro-Osvaldo páros várható volt. De hogy mi a halált keress a keretben Gilardino, azt vki elmagyarázhatná nekem is:D

    • Majd Balo és a juvésok úgyis megnyerik a kupát! Prandelli utsó nyilatkozata megvolt? “Egyeseket azért zavar az etikai kód mert működik.” 🙂

      Egyébként ez még messze nem a végleges keret, csak egy pár napos válogatás, például most azért nincsenek “külföldiek”, mert ez nem egy hivatalos FIFA időpont.

    • Ez nem a bő keret, ez csak egy felmérő, ahova nem kapott meghívást Destro a taslija miatt. A válogatott keretben a Gazzetta szerint kb. biztos, hogy ott lesz.

      Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sajnálom, hogy Tottit így kidobják a kutyák elé a sajtóban. Lemondta a válogatottságot 8 éve, szóval baromi meglepő, hogy nem megy. Ettől függetlenül még ma is az egyik legjobb olasz focista.

      • Tottit folyamatosan szívatják, mindig is szívatták, elmondták őt már mindennek: sánta, csaló, bunkó, gyáva, önző, túlsúlyos, sunyi, lusta…

        Ezerszer elhangzott, hogy “nem elég jó a válogatottba”, ahogy az is, hogy “önző, mert lemondta a válogatottat”. Valamit mindig muszáj mondani róla.

  29. ROMA (4-3-3): De Sanctis; Maicon, Toloi, Castan, Dodò; Taddei, De Rossi, Nainggolan; Gervinho, Totti, Ljajic

    Bentornato, Adem!

  30. Hát a 2 gólunkon kívül nem sok dolog történt az első félidőben. Van olyan, mikor csak a minimumot adjuk ki magunkból, de ami az első gól utáni 15-20percben történt az nevetséges. Kb azt várta mind2 csapat, hogy mikor fújja le a spori NEGYED ÓRA játék után,

    Ha ki kéne vmit emelni, az mindenképp Dodo. Össze se hasonlítható, hogy mennyivel hasznosabb támadásban, mint a többi kényszer balhátvédeink.
    No meg Ljajic góljánál Gervinho testcsele se volt gyenge. Ilyenkor kell felállva tapsolni:D

  31. Kerticsap, te örök elégedetlen vagy 😀 vannak csendesebb periódusai a meccseknek (a juvének gyakran 60-70 perce ilyen a lefújásig a vezető gól után), nem lehet végig darálni!

    Személy szerint én Ljajicnak örülök a legjobban! Nem csak a gólja, gólpassza, gyönyörű kapufája miatt, hanem végig nagyon akart, alázatos volt, védekezett is és gyakran a saját térfelére visszajött labdáért! 8.92-es átlaggal toronymagasan a meccs legjobbja lett és lecserélésekor azért Rudi arca sokat elárult! Remélem Rudinak van esze és a megszerzett önbizalmat, lendületet figyelembe jövő héten ismét a kezdőbe rakja! Nem csak a mai meccs alapján, de én hiszek benne (is) és nem szabad elengedni 9-10 misiért nyáron! Remélem Sabatini olvassa a blogunkat ill. a kommenteket 😀

    • Úgy látszik nekem megint másik meccset adott a Steamem mint neked. Vagy csak a végére megszépültek az emlékek. Első félidőben Ljajic konkrétan annyira nem védekezett, hogy még a töketlen riporternek is feltűnt( ez már csak azért is gáz, mert elvileg pont ezért lett száműzve, me baszik védekezni).Nem egyszer volt az első félidőben, hogy ugyanazon a helyen 2 római állt, amiből az 1ik a szerb volt (gól is így született). Csak mivel szemmel láthatóan mi azért vagyunk istenkirályok, mert mindenkinek megvan a maga helye, így mivel Ljajic vki helyén van, így az ő helyén nincs senki, és ezt kéne/kellett megoldaniuk hátul. Ez az Atalanta ellen ment, DE…

      Gólja után pont volt egy bevágás róla és Rudiról, aki gyaníthatóan már azt tervezte, hogy oldja meg a Ljajic helyetti védekezést, és a szerb arcáról se a felhőtlen boldogság látszott, mikor az edzőjére nézett. Második félidőnek csak az ucsó 15percét láttam, így ott nem tudom mi lett a megoldás. Ha igazat mondasz, akkor ott már megtalálta a helyét a szerb.

      Nekem kedvenc játékosom, 30milláért se engedném el, nemhogy 10ért, valamint fix kezdőbe raknám kérdés nélkül Ljajicot. De azért ezek az osztályzatok messze vannak a valóságtól. Csak kedvenc barátunkat tudom felhozni, mikor a bosnyák egész meccsen szotyizik, de kioszt egy gólpaszt akkor szállnak a 8-as osztályzatok minden szó nélkül

      • Szerintem Ljajic most jatszotta azt, amit kell egy szelsonek. Ezert is kapott magas osztalyzatokat. Mikor Pjanic “szotyizik” valoszinuleg azt jatssza, amit RG elvar tole egy haromtagu kozeppalyan. Ezert is jatszik.

        • Sztem is azt játszotta Ljajic amit kell egy szélsőnek. Viszont az is biztos, hogy Rudi nem ezt kérte tőle. Pjanic-os résszel viszont lehet egyet kell értsek, hogy Rudi kéri meg rá, hogy “szotyizzon”. Viszont akkor az is biztos, hogy helyette más stílusú embör sokkal jobban passzolna abba a taktikába. Csak mivel nincs Totti nélkül semmi féle irányító, így kényszermegoldásként mindenképp kell 1 Pjanic oda. Na akkor viszont megvilágosodtam és értem miért nem akarja eladni Rudi semmi pénzért eladni és kezdeti folyamat. A végén még szapulni se fogom a meccsek után:D

          • szép pillanat:) ki gondolta volna még ezt 2 hónapja:) küszködök a könnyeimmel:D

    • Ljajic tegnapi teljesítményét 3 pontban lehet összefoglalni: gól, gólpassz és kapufa. Innentől kezdve nem csoda, ha mindenki odavan érte.

      Ettől függetlenül, mikor a Rómában maradásról kérdezik, ő is lelkesen szavalja a szokásos mantrát, amit Pjanictól és Benatiától is hallottunk már: “Hű de jól érzem magam itt! Hű de szeretek itt játszani! Hű de szeretnék trófeákat nyerni a Rómával! Majd a szezon végén megbeszéljük”.

  32. A Ljajic vitához csatlakoznék. Szerintem egyáltalán nem szélsőt játszott: gyakorlatilag átvette Pjanic szerepkörét, csak kicsit előbbre lépett (azaz nem vegytiszta treqartistát játszott) és Dodo lépett fel a helyére (az első góljaq előtti gyakorlatilag gólpassza, vagy Gervinhot megjátszotta egy kihagyhatatlannal, amit gervo ki is hagyott). Ljajic bal oldalt védekezett általában, de labdaszerzés után csak középen mozgott és szervezett (a gól, a kapufa, meg a tili-toli passzok). Ez különösen a 2. félidőre igaz (az első nagy részéről sajna lemaradtam). Ja és Maicon több védekező feladatot is kapott, amit már nem tudott ellátni, ezért érkezett Romagnoli helyette, majd Riccivel szépen áttértünk 4-4-2-re, nem sok sikerrel.

    • Jó meglátás. És akkor megtörtént az amit kerticsap várt.
      Másik téma: említetted, hogy Romagnoli jött be Maicon helyére. Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy Jedvaj megy a nyáron? Értem, hogy Alessio-t mindenkii szereti, de, hogy ez már nem is a 2. számú, hanem a 3. számú posztja, és így is a görög válogatott Torosidis előtt áll a “ranglétrán”, az nekem tetszik:) Bírom Toro-t, de azért rég volt már egy jó kis olasz védőnk. Jedvaj-ról meg azt nyilatkozta Rudi, hogy nem edz elég keményen, ezért nem játszatja.

      • Toro szombaton lázas volt, vagy legalábbis még gyógyuló félben volt. Ettől függetlenül lehet, hogy Garcia bal oldalra jobbnak tartja Romagnolit a görögnél.

        • Sejtettem, hogy volt valami amiről nem tudok, mert a meccs előtt pár nappal már nem voltam netközelben, és csak másnap tudtam megnézni. akkor így már más egy kicsit, kösz:)

        • Romagnoli védekezésben sokkal hasznosabb, mint Toro, ő komplexebb védő, aki a támadásokban is részt vesz, míg az ifjú titánunknak egyenlőre ez a műfaj elég esetleges, de a fejjátéka jobb és Rudi ezzel válaszolt Colantouno taktikájára (a gólt is egy ilyen bemozgásból kaptuk, de előtte is úgy emlékszem 1-2 beadás már volt, a balszélről), mivel rájött, hogy a földön esélytelenek Maicon és talán Dodo ellen is.

    • Pedig azt jatszott, Garcia egyik meccs utani nyilatkozataban meg is emlitette, hogy a meccs elejen nem helyezkedett elegge szelen, s miutan erre utasitotta, illetve elkezdte a helycsereket Gervinhoval es Tottival, utana ment jol neki a jatek. Pjanic helyett meg nem jatszhatott, met akkor a kozeppalyan kellett volna jatszania. Ugy van ennek nemi igazsagtartalma, hogy felvaltva leptek be Tottival a trequartista szerepbe, ami egyebkent Pjanic igazi posztja lenne, ha nem 4-3-3-at jatszanank, mert ebben a felallasban nincs trequartista, azaz hogy az a visszalepo Totti.

      • Mondjuk leírtam, hogy támadásban állt középen és védekezésben szélre kellett kilépnie. Rudi erre az utóbbira célzott: magyarul a védekezésben kevesebbet vett részt az első félidőben. És én nem Pjanic helyéről, hanem szerepköréről beszéltem, ez pedig óriási különbség: ez a leosztás a támadásokban (lefordulások a védekező középpályásokról, tiszta kispasszok hátra oldalra, szélekre labdakidobás, mélységi passzok, stb.), de Ljajic előrébb helyezkedett, mint Pjanic szokott, így írtam róla, hogy treqartista, de azt is írtam, hogy nem vegytiszta, de az eddig játszott formációkban ez a szerepkör hasonlított legjobban arra.

        • A szerepkort jatekhelyzetben, es jatekrendszerben lehet ertelmezni, elmeletileg persze igazad van, de Pjanic ebben az evben talan ketszer ha jatszott trequartistat, osszesen tan egy meccsnyi idot, ezzel zavartal meg…

          • Egyebkent az amit most jatszott Ljajic hasonlitott szerintem leginkabb a Fioban- Jovetic mogott- betoltott “arnyekek” vagy visszavont csatar poziciora (ahogy emlitetted is ezert is jatszott feljebb, mint egy trequartista, es legtobbszor kapunak hattal allva fordult le vagy passzolt vissza- szelre, mig az iranyito ugye szembol jon leginkabb), ami leginkabb fekszik neki. Kerdes mennyire volt ez utasitas es mennyire sajat kezdemenyezes, minden esetre nem ugy tunt hogy Garcia neheztelne ra.
            Viszont vedekezesben nehanyszor elcsusztunk emiatt, egy jobb csapat ellen nem biztos hogy belefer.

    • szomorú. Most már csak azt szeretném, hogy azért is megverjük őket Rómában, és ezzel elbasszuk ezeknek a szemeteknek a 100 pontjukat. Nyerjék csak meg szépen az EL-t, és hagyjanak minket élni! pff a csapat történelmének legjobb szezonja aztán jön a “már megszokott” ezüst.
      Nem tudom, hogy lehet-e ilyen statisztikát találni, hogy ki hányszor volt 2. a Serie A-ban, de biztos, hogy nagyon “jók” vagyunk benne.

      • 1929 óta összesen 11 második helyünk van, a 3 bajnoki cím mellé.

        De ha statisztika, akkor holtversenyben a juvéval másodikak vagyunk a részvételek számában 80-al. A juvemilaninter mögött miénk a 4-ik legtöbb megszerzett pont: 3294, ahogy miénk a 4-ik legjobb meccsenkénti pontátlag is: 1,52.

        Ilyen mutatókkal és 3 db. kemény bajnoki címmel, nem csoda, ha az átlag Roma szurkoló babonás, tuti, hogy valami rontás van a klubon! 🙂

    • valakiben kell. Ez az atalanta sem mutatott többet, nem hiszem, hogy nagyot homorítana ellenük, de gondolom arra gondoltál, hogy már amúgy is mindegy. Nos erre azt mondom reménykedni azért még mindig lehet.

    • Hát, akkor a menedzsere nagyon jó döntést hozott. Rudolfnak és Tőzsérnek is el kellett volna mondani, hogy a Serie A nem való magyarnak.

    • Mindenesetre a Heerenveen nem egyenlő a Romával, ha ott se fér be a kezdőbe…

      Ettől függetlenül remélem, hogy Varga sikeres lesz és jövőre már a PSG és a Real Madrid fognak küzdeni a kegyeiért, mert a magyar focinak égető nagy szüksége lenne sikeres játékosokra.

    • Kis tulzassal amihez hozzanyult az szamara “arannya valt”, de masnak nem sok koszonet volt benne…szerintem is oruljunk Pallottanak…

    • Ez egy régi történet. De eddig én mindenhol pont fordítva hallottam, konkrétan, hogy a Sensi család próbálta az utolsó pillanatban alaposan felsrófolni az árat, ha igaz Sorosék megsértődtek és ugrott a buli. A romanista legendárium (értsd romanista rádiók, újságok, stb.) szerint, Sensiék az utsó másodpercben betámadták a Soros brigádot egy nem létező, kitalált ajánlattal, egy kőolajos arab részéről, Sorosék inkább megköszönték az addigi közös munkát és elmentek.

      Hogy mi lett volna? Hát a Soros Gyuri bának nagyon, de nagyon, de nagyon… de tényleg nagyon sok pénze van, még Pallottához képest is. Költött volna a Rómára? Ki tudja? De, ha nem akart költeni rá, minek vette volna meg? Valamilyen terve biztos volt. Az szinte biztos, hogy nem a Rómán akart “meggazdagodni”, eddigi tapasztalatok alapján focicsapattal olyat nem lehet, másrészt a Soros féle gittegylet akkora pénzügyi monstrum, hogy a Roma szinte az ingerküszöbe alatt van anyagi szempontból. Szerintem Sorosnál a Roma neve csak hobbiként, esetleg PR eszközként merülhetett fel. De, ki tudja? Meg most már jelentősége sincs.

      Mellesleg 2004-ben Kerimov is meg akart venni “minket”, őt meg az olasz fináncok kergették el. A Kerimov ügyvédeivel kiírt megbeszélés napján megjelentek a pénzügyőrök és lefoglalták a Roma teljes könyvelését. Kerimov meg, aki orosz és nem hülye, értett az üzenetből és úgy elszaladt, hogy meg se állt Mahacskaláig. Mondjuk most, hogy leépítette az Anzsit, már senki sem sajnálja, hogy abból nem lett semmi.

      • Azért Soros Gyuribán egyetlen ízben sem lehet érezni, hogy komoly hosszútávú projektjei lennének. Magyarul volt mit szétverni azon a Rómán is, az én meggyőződésem, hogy rövid időn belül mélyrepülés lett volna és kevesebb türelem, mint most az amcsik részéről. Örülök, hogy nem így lett, de annak még jobban örölük,hogy most megy a szekér, bár a tengerentúliakkal vigyázni kell. Angliában már mindenki panaszodik rájuk, mert felépítenek egy csapatot, ami küzd a világ legjobbja címért, aztán meg szépen csak talicskázzák a pénzt kifele és eszük ágában sincs komoly költekezésre (látjuk mi zajlik most a Mu-nál, hasonló volt a Pool esete is, de most, hogy egyik csapatnak sem megy anniyra, gyorsan előjönnek a 100 millók).

        • A jól teljesítő klubok kivétel nélkül veszteségesek, egyik sem termel pénzt. Annyi változás történt az elmúlt évtizedben, hogy régen a mecénások kifizették a hobbijukat, míg most, pár kivételtől eltekintve (arabok, oroszok), csillagászati méretű adósságállományokat halmoznak fel, amik lassan eljutnak az elméleti matematika világába. Például azt mondják, hogy a Manchester 3 milliárd dollárt ér, oké, lehet, de addig is ott van félmilliárdnyi adósság, ami szemben a klub elméleti értékelésével ijesztően konkrét adat.

          • Pool végre tényleg nyerésre áll, de pénzügyi szempontból némi túlzással a bukás iskolapéldája, az előző tulajdonos cég (Hicks-Gillet féle brigád) több mint félmilliárdos adóssággal rendelkezett. Most, hogy átvette őket a Fenway csoport (Boston Red Sox) már “csak” 110 milliós adósságról beszélnek.

      • En is ilyesmit hallottam, hogy Sensiek a megegyezes utan, a szerzodes alairasakor eloalltak ujabb kovetelesekkel, s erre Sorosek megkoszontek…persze ezt Rozika (Pallotta nyilatkozata nyoman) hevesen tagadta.

    • Én úgy tudom, hogy nem egészen, bár van átfedés Di Benedetto személyében. A Fenway Sports Groupban, amelyik a Boston Red Sox és a Liverpool tulajdonosa, abban benne van Di Benedetto is, sokadmagával együtt, ezért is játszottunk barátságos meccset a Poollal Bostonban, pont a Fenway Parkban.

      De James Pallotta, Michael Ruane és Richard D’Amore, a Roma többi tulajdonosa, nincsenek a Fenway csoportban.

      De állítólag Di Benedetto részesedése a Rómában és a Liverpoolban, nem érte el azt a szintet, hogy a Fifa/Uefa kötelezze, hogy adja el valamelyiket a kettő közül, mert ugyebár elméletileg nem lehet két csapatnak ugyanaz a tulajdonosa. Mikor ez anno felmerült, Di Benedetto azt mondta, hogy ha ez problémát jelent, ő ki fog szállni a Fenwayből, de végül nem volt rá szükség.

      • Azt hiszem lehet tulajdonjog ket csapatban (pl. Lotito is benne van egy masod- harmadosztalyu olasz csapatba tulajdonoskent), csak nem indulhat azonos versenykiirasban. Di Benedetto esetere leforditva ez az europai kupakat jelentene…

        • “Okoska” a Salernitana társtulajdonosa, de Lotito elnök úr egy izgalmas állatfajta, nem indulnék ki abból, hogy hány helyen és milyen címeket tölt be.

          Például az Olasz labdarúgó szövetségben most változtatták meg másodszor a szabályokat, hogy Lotito elnök úr a szövetségi tanácsban maradhasson, annak ellenére, hogy többszörösen elítélték csalásért.

          Ez többek között azért is igen nagyon jó dolog, mert az olasz labdarúgó szövetség kártérítési pert indíthatna a Calciopoli per során elítélt vezetők ellen, mint például Moggi, a Della Valle testvérek, vagy Lotito elnök úr.

          Most egy olyan izgalmas helyzet állt elő, hogy Lotito elnök úr, mint a labdarúgó szövetség tanácsának a tagja, kártérítési pert indíthatna Lotito elnök úr, az elítélt csaló ellen!!!

          Én innentől kezdve arra tippelek, hogy a labdarúgó szövetség mégsem fog kártérítést lövetleni a Calciopoli perben elítélt kluboktól és a vezetőiktől. 🙂

  33. Közben elutasították a Roma fellebbezését, Destro továbbra is el van tiltva, csak a juve ellen térhet vissza. Vajon miért nem vagyok meglepve?

    • Nem is tudom melyik a nevetségesebb. Az hogy elutasították vagy inkább az indok amiért elutasították. Komolyan mondom ilyen egy Juve vagy Milan játékossal nem hogy nem fordulna elő; fel se merülne

Hozzászólás