Beharangozó Teréz: Totti hétszázadszor?

A Toro lesz a soros ellenfelünk kedd este. Elszámolni valónk is van Torino autentikus csapatával szemben. Még az ősszel volt pofájuk megszakítani tíz meccses rajtrekordunkat. Akkor egy faultból induló támadás végén egyenlítettek. Most viszont csak szét kéne kapni őket Immobiléstül és Cercistül, annál inkább, mert Totti a hétszázadik meccsét játszhatja 20.45-től egyetlen klubcsapatában.

rudifranceAzt a hétszázát!

Sovány vigasz volt az őszi x után, hogy a Toro egyenlítő gólját a mi farkasunk kölyke Alessio Cerci lőtte. A válogatott szélső többször utalt rá, hogy szívesen játszana újra a Romában. Örülnénk mi is, lenne egy olasz futóbolondunk is a kengyelfutó gyalogkakukk mellett.

Hanem november óta Ciro Immobilének szaladt meg nagyon a Toro csapatából. Jelenleg tizenhat góllal megy a gólkirályságért a szőke csatár Tevezzel holtversenyben  a lista élén. Pályafutása során először éppen a mi Zdenkónk Pescarájában egeresedett meg a tag. A Pescara 90 (!) gólt vágva nyerte meg a Serie B-t a 2011-12-es szezonban. A bőséges termésből Ciro 28 dugóval vette ki a részét és lett a bajnokság gólkirálya. Márpedig a majd’ harminc gól még az olasz másodosztályban sem kutyatej.

Égetőbb számunkra viszont a mesterhármas, amit a Livornonak pattintott a hétvégén. Annál jobban hiányzik védelmünk tartópillére, a legújabban a Barca által kergetett Mehdi Benatia tanár úr. Őt a még januárban igazolt brazil, Rafa Toloi helyettesítheti majd Castan mellett.

immobileImmobile, a gólszaró

Ha Rudi aztán nem Toroszidiszt és Romagnolit, hanem Maicont és Dodót jelöli a kezdőbe, akkor színbrazil védősor fojtogathatja Immobilét és Cercit jó kapusunk, Morgó előtt. Visszatér végre három meccses eltiltásából Dani De Rossi is, így szombati hősünk, Tádé visszaülhet a padra. Reméljük ifjabbik kapitányunk rázizzent a kényszerpihenő alatt, hogy nem az ő feladata az erkölcsrendészet. Maxi Lopez majd elszámol Iccardival a lenyúlt asszonya miatt.

Cercin kívül még egy római ex erősíti a Torinót. Az is igaz, hogy Cesare Bovo mindössze egy szezont húzott le Romában és annak is már nyolc éve. Francesco Totti persze már akkor is több, mint tíz éve Feszített Roma felnőtt csapatában és ha lehetőséget kap a Torino ellen, akkor 700. meccsét játssza majd a imádott klubjában az öreg Capo.

Biztosak Totti szereplésében azért nem vagyunk, mert egy héten belül háromszor nem szokta kezdetni II. Rudi, így kedd este szerintünk csak szükség esetén kerül pályára. Szeretnénk, ha szükség nem adódna azért, mert annál hamarabb eldöntjük a meccset. Az mindenesetre tuti, hogy feküsznek nekünk a három védős rendszerek, márpedig a Torino általában olyannal próbálkozik.

bovoRég elment már Bovo

Az viszont könnyen elképzelhető, hogy Garcia újra a B-verziót veszi elő, azaz 4-2-3-1-es rendszerben küldi föl a skacokat a pályára, a Voce Giallorossa mindenesetre így gondolja és Teréz sem veti el okvetlenül az ötletet. Lássul tehát a kezdőket:

Roma (4-2-3-1): De Sanctis; Torosidis, Toloi, Castan, Dodò; De Rossi, Nainggolan; Florenzi, Pjanic, Gervinho; Destro.

Torino (3-5-2): Padelli; Bovo, Glik, Moretti; Vesovic, Kurtic, Vives, El Kaddouri, Darmian; Cerci, Immobile.

Aki velünk nézné a meccset a Corner Aréna sörözőben megtalál minket fél kilenctől. A  hely Budapest XI. kerületében, a Feneketlen tóval szemben figyel.

148 hozzászólás a(z) “Beharangozó Teréz: Totti hétszázadszor?” bejegyzéshez

  1. Nem lenne rossz ez a kezdő, én Florenzit mindenképpen kezdetném, de Ljajicot is, ne basszunk már ki vele, minden csapat örülne egy ilyen játékosnak.

    • Innen nehezen érthető, de nyilván megvan az oka Ljajic mellőzésének, az sem lehet véletlen, hogy Montella simán lemondott róla.

      • Lehet, hogy nem könnyű ember, de ha jól tudom, de Maradona fan vagy. Ő sem volt az. Nyilván nem ugyanaz a szint, de nekünk jövőre sokat ér majd a 3 front miatt.

        • Bírom én Ljajic játékát, meg én sem értem a mellőzését. Csak azt mondom, hogy nyilván megvan az oka. Aztán Maradona meg akkora császár volt Nápolyban, hogy maga választotta az edzőket.

        • Maradona nevét kár szóba hozni Ljajic kapcsán, más kategória, más állatfajta, más sport. 🙂

          Egyébként én még nem mondanék le Ljajicról, még nagyon fiatal, van idő a jellemhibái csiszolgatására, az a kérdés, hogy mit gondol a Roma, próbálkozunk vele még egy évet, vagy most kiszállunk a bizniszből veszteség nélkül?

  2. Találtam egy ilyet, hivatalosnak írta egy nem hivatalos oldal.
    ROMA (4-3-3): De Sanctis; Maicon, Toloi, Castan, Romagnoli; Nainggolan, Pjanic, De Rossi; Destro, Totti, Gervinho

    Én azért meglepődnék ezen. Szerintem Totti pihen, de lehet, hogy Gervinho is.

      • Totti-t nem akarja a 700. meccsén padoztatni, ezért is cserélte le Veronában már a 60. perc előtt. A Torino nagyon jó csapat, és korábban már mondta is Rudi, hogy ő mindig a 3. meccsen tartalékos csak, ha úgy jön ki. Ezt láthatjuk most. Totti biztos, hogy nem játssza végig, és szerintem Ljaljic is be fog állni a mai meccsen végre, mert Sassuoloban szükség lesz rá.

    • 93 percenként gól. Mondjuk elég zseniális előkészítők játszanak rá, és csak rá szinte. Ennek ellenére nagyon hiányzott, és örülök, hogy ott ücsörög Prandelli is, remélem behívja.

  3. Nekem tetszik Toloi. Ami a legmegnyugtatóbb, hogy Benatia nélkül sem maradunk mester nélkül, Castan óriási, ahogy mondani szokták, kettő helyett eszik.

    • Igen Toloi nagyszerű tanársegéd. Destro zseniális. Totti szerintem fáradt+ Bergonzi egy idióta aki semmit nem fúj be= le kell hozni. Szerintem egyébként A Ninja játéka pontatlan, védekezésben jó, de a támadáshoz nem tud hozzá tenni semmit.

      Irigylem a Pestieket. Én itthon ücsörgök, és őrjöngök a szaggatás miatt, vagy ha éppen működik akkor a francia kommentátor bassza fel az agyamat a folyamatos möjkönözésével.

      • Hol nézed azt a meccset? Egyszer lehetne már kihelyezett meccsnézés is valahol a fővároson kívül. Vezetést vállalok, úgysem ihatok újabban…

        • helyileg Kalocsán. Általában családi program egyébként a Roma meccs, szóval az oké kivéve ha csak stream van. Akkor leginkább csak én nézem a meccset, márha látok belőle valamit:)

          • Nafene, ernek itt meglepetesek 😀 akkor meg az is lehet hogy ismerjuk egymast, mi a becsuletes neved ?:D

        • Ha egyszer nagyon lesz kedved vezetni, jöhetnétek Szombathely felé is : D sárgulok az irigységtől ha belegondolok, hogy ennyi Romanista nézi együtt a meccset nélkülem

          • Van törzshely, vagy otthonról nyomod? Egykoron majdnem Sárvárra nősültem, a kocsim Szombathelyről vettem, szeretem a város… Mi kő még? Ja, benya. Meg fizetésemelés. 🙂 De istókuccse bevállalnám!

          • Általában itthonról, nem bővelkedünk errefelé Roma drukkerekkel : D a baráti társaságomban rajtam kívül 1 Romanista van még, van hogy vele törzshelyezünk, de az is előfordul azért hogy beszállnak a Milan meg Juve drukkerek, aztán olyankor azért vagyunk páran, várunk szeretettel! 😀

          • Kikérem magamnak törzsgyökeres szombathelyi és róma szurkoló is vagyok, sőt én addig mentem, hogy a rómaiak építette iseumban szolgálok, szóval nálam nagyobb fan nincs itt helyben 🙂

          • Az elobb nem epp a megfelelo helyre ment a kommentem, szoval most korrigalom 😀 :
            Meg az is lehet hogy ismerjuk egymast, mi a becsuletes neved ?:D

          • Ha a Kanton név nem ismerős, akkor nem valószínű, hogy találkoztunk, egyébként Katona Ádám tisztelettel. 🙂

          • Rad kerestem facebookon, es megfogsz lepodni, talalkoztunk mi mar 😀 csak en inkabb Kacsa neven ismertelek, focizgattunk mi mar egyutt a vacin 🙂

          • Az úgy rendben, így érthető a dolog 🙂 Kb. mikor volt ez, hogy emlékeimben kutassak.

  4. Hát ez a Destro gól olyan juvés volt. Kicsit les, de hazai pályán belefér:D

    Am nem tudom ki figyelte azt a pár pillanatnyi bevágást a kispadról a gól után; hát Ljajic nem volt túl boldog a gól miatt. Ez egyfelől lehet ellenszenves is, de lehet úgy is nézni, hogy nem szarja le, érdekli és igenis játszani akar, de úgy látszik nem ma..

  5. Az igaz, hogy Bovo a felnőtt csapatban csak egy szezont húzott le, ám saját nevelésű játékosunk, aki az ificsapatokban azért ott volt…

  6. Szanalmasak vagyunk….
    Castanon,es a Ninjan kivul senkit nem tudok pozitivan ertekelni!
    Az oregnek sajna nem jott ossze a szep jatek a 700-on.
    A tobbiek is harmatgyengek,de a 15-os mezszamu jatekosunkat aki a mai teljesitmenye utan is isteniteni meri annak sajatkezuleg szegezem fel a szemuveget a fejere!!!!
    Adjak neki oda azt a szajbaB@szott uj szerzodes,aztan vigye el innen a psg a Pics@ba!!!
    Vedekezesben sz@rt sem er,tamadasban meg az 5 meccsenkent egy jo passz nekem kurv@ keves…..
    Elegem volt mar a finomkodasbol ez a gyerek egy rakat szar,alibi futbalista!!!!

  7. Óriási mákkal egy nagyon jó csapat ellen sikerült nyerni. Simán nyerhetett volna a Toro is, ha egy kicsit rutinosabbak a befejezésnél. Kár, hogy a Juve ellen nem ment nekik így, szétfutották volna őket (is, ahogy minket most).

  8. ALE ALE ALE ALE ALE!!! De jó volt látni, ahogy Rudi tombol, ölelgeti Florenzit, ahogy Totti hülyéskedik. Florenzi meg méltó Romanista.

    • A vége tényleg fantasztikus volt! Nekem az is tetszett még ahogy De Rossival a Curvasud előtt(nem előtted:)) parádéztak.

      Az biztos, hogy szépen elünnepelték az egész hosszabbítást, de szerencsére Bergonzit nem érdekelte:) (látszik, hogy teljes idióta, szerintem ezért már +2 percet, meg egy sárgát Ale-nak adhatott volna)

  9. Ha jól hallottam, ma nemcsak Tottinak volt a 700. meccse, hanem Ljajicnak is a 100. szal dupla ünnep dupla góllal:D

    De jó volt látni megint a pályán 1xre a Flo-Ljajic-Gervinho hármast. Toro védelme csak kapkodta a fejét mi hol merre. Ha pontosabban lőnek akkor ezt biza bebukjuk, mert Toloi az első félidő után 1 pöppet visszaesett vagy a Toro javult fel, de igen könnyen megverték 1v1be,

    ui: Nem tudom kinek tűnt fel, de miután Ljajic a pályára lépett kb az összes szabadot és szögletet ő végezte el. Ezzel az információval én se tudom mit kezdjek, de úgy érdekes volt látni.

    • Ja igen én is hasonlóan láttam, és én se tudtam hová tenni azt, hogy mindent Ljaljic rúgott, de most legalább nagyon motivált volt és küzdött. Nem kéne elengedni.
      Azért Toloi lövése a 2. félidőben szép volt(ugyonezt elmondhatom Romagnoli bal lábas bombájáról is), igazán beakadhatott volna. Nem lett volna rossz bemutatkozás. Azért a támadáshoz is hozzá tudott tenni Amikor már mindenki előre ment. Nekem tetszett a játéka annak ellenére, hogy szerintem Benatia mellől nem rúgott volna gólt Immobile.

      • Nekem Romagnoli-ról az maradt meg (természetesen a szokásosan jó védőmunkáján kívül), hogy most már egyre gyakrabban fut fel a széleken segíteni , de aszem DDR volt az, aki látta, hogy fut üresen Romagnoli, de inkább vett egy 180fokos fordulatot, és kiívelte a másik szélre xD
        Embert elvinni tökéletes, de úgy látszik támadásba még beleszőni nemigen éri meg.

  10. Lehet, hogy azt mondjátok, hogy Gervinhot szidni ez a 2 meccs után (gól+2 gólpassz) nem a legokosabb. Én nem értem, hogy miért kezdő folyamatosan (vagyis értem, sokat fut, meg Garcia kedvence), de ez az ember totál hülye. Legalábbis játékintelligenciában lefutja a gondolatait. Teljesen kiszámítható, vagy ha valami mást húz akkor abból 95%, hogy nem mi jövünk ki jól. Ezen a meccse a gólpasszon kívül, egy értelmes megmozdulását nem tudnám megemlíteni. Ljaljic, és Florenzi is szerintem sokkal jobb lenne ilyen rendszeres kezdőként.

    • Nos akkor valamit nagyon elnéztünk: Gervinho valóban nem egy észlény, sőt, ráadásiul lassan is gondolkodik. Viszont amiért szereti Rudi, mert iszonyatosan gyors, fizikálisan nagyon jó formában van (tavaly padozott, idén meg minden meccsen játszott), és bármikor képes váratlanra. Többségében persze rácsavarodik a labdára és nem passzol jól, viszont a mozgása teljesen lekövethetetlen, mindig kész a kiugrásra. Egy szó mint száz a váratlan – még ha nem is mindig szerencsés – húzásai miatt játszatja RG. Emlékszünk még mi volt a legtöbb panasz Gervora az Arsenalnál? Leviszi az alapvonalig és kivezeti. Ezt a szezon elején gyakran meg is csinálta, de a Toro meccsen két alkalomnál többet nem cselezett az alapvonal felé (ahogy egyébként a többiek sem)! Magyarul Rudi megmondta, hogy felesleges arra játszani. Ja igen és 2 Gervinho passz kellett a gólhoz (bár az első nem ő adta, de elévülhetetlen érdemei voltak benne). Tehát, ha valakit nem érhet kritika a meccsen, akkor az Gervinho volt (a Chievo ellen és előtte az Udineiekkel szemben sokkal gyengébben inaktívan játszott).

  11. Ez így szinte tökéletes volt! A “rokonszenves” torinóiak ábrázata mindent megért! Ennél csak az lett volna szebb, ha egy igazságtalanul megadott, megismételt 11-essel nyerünk a 95-ikben. De így is gyönyörű volt! Az őszi meccsért, meg a Napoli elleni “taktikázásért” ennyi minimum járt nekik!

    A végén teljesen szétestünk, a Torino meg is nyerhette volna. Garcia minden technikai meggondolást feladott, látszott, hogy neki ma este a döntetlen és a vereség teljesen egyformák volták.

    Szegény Toloi meg Florenzi gólja után a földön sírt, csúnya bemutatkozás lett volna, ha az egy szem hibája miatt nem húzzuk be.

    Szerintem megint Gervinho volt a legmeghatározóbb, ma nem gólt lőtt inkább kiosztott két gólpasszt. Destro pedig megint gólt szerzett. Jó volt Maicon, Castan, DDR és természetesen Florenzi. A többiek mind rossz estét fogtak ki.

    Ja és ez volt a 20-ik győzelmünk az idén!!!

    • 29 meccs alatt már tizenegy ponttal szereztünk többet, mint Lajossal egész szezon alatt és a tavalyi összpontszámmal is öttel jobban állunk már most.

      • Őszintén, nyáron gondoltad volna, hogy ilyen szezonunk lesz? Én biztos nem, több pontunk van mint 2001-ben!!! 🙂

    • A lassítások alapján valóban belepiszkált az egyik védő, egyértelműen tőle került az egyébként hajszálnyi lesen álló (ami ekkor nem érdekes) Destrohoz.

    • Szerintem les volt, kemény 5-10 centivel, de les, régen, mielőtt 30 kamera volt egy meccsen, az ilyet hívták egy vonalnak. Nem hiszem, hogy egy megpattant labdát ellenféltől kapottnak lehetne tekinteni. Javaslom írjuk jóvá a Torino szabálytalan őszi gólját, vagy a meg nem adott tizenegyest Pjanicon. Még így is mi szívunk!

      • Az új szabályok értelmében az ellenféltől kapott labda lesen talán az is les, hiába került a védőről oda, és valóban a védő passzolta és nem Gervinho akarta úgy. Magyarul rúgtunk egy szabálytalan gólt.

        • Nem tudom, hogy így van-e, ahogy mondod, de ha igen, akkor ez elég keményen szembe megy a lesszabály támadófocira/gólszámnövelésre törekvő puhításának filozófiájával.

          • Ez így van. Még Pintér magyarázta a szezon elején egy győri meg nem adott gólnál, hogy az új szabály szerint nem les, meg minden (persze ő pont fordítva mondta el, na ezé lehetett kapitány: mer nem érti). És ennyit a papolásról a támadó fociról, amúgy azt sem értem, hogy egy 16-oson belül történt elesésnél, ha a védő teszi az kifele szabad, ha a támadó, akkor az tovább, vagy sárga műesésért (a másodikból nem volt hál istennek a mostani meccsen). Ennyit a támadó foci támogatásáról (ja meg az, hogy Destro egyértelmű lesen indult tök egyedül a partjelző meg futatta sprintben 10 métert, aztán mikor utólérte a labdát beintette. Komolyan minek? Nem látta, hogy senki nem fut rajta kívül?)

  12. Más, ma “történelmi jelentőségű” esemény zajlik Rómában,11-kor fogják bemutatni az új stadionunk terveit. Élő közvetítés külföldre (értsd Olaszországon kívül) 10:30-tól az AS Roma youtube csatornáján:

    • Di Benedetto eleve Pallotta “samesza” volt, mikor megvették a Rómát már akkor is Pallotta, a Raptor befektetési alap elnöke volt az “erős ember”.

  13. Nekem nagyon tetszik az új stadion, azt lehet tudni, mikorra lesz kész? Még egy értetlenkedés: a Stadio della Roma a stadion vagy a projekt neve? Én reménykedtem egy Stadio Amadeo Amadeiben, vagy valaki játékosról elnevezett arénában. Mondjuk Stadio Francesco Totti. Attól, hogy nem vonult még vissza…

    • Én akkor fogom elhinni, hogy megvalósul, ha majd lejátszottuk benne az első meccset, addig minden csak ígéret, ők a 2016-os szezonról beszélnek, de a 2017 szerintem reálisabb.

      A nevet még nem tudják, tárgyalnak, magyarul mondva árulják a nevet, mint mindenki manapság. Például a Juventus Stadiumnak is azért az a neve mert a cég, amelyik megvette a juvetól a jogot, hogy bérbe adja a nevet, még nem talált olyan szponzort, aki megfizetné az általuk kért összeget, a juve esetében ha jól emlékszem ez tizen-akárhány millió eurós bevétel évente.

      • Azért nem hinném, hogy olyat terveznének amit ne tartanának be. Igaz, hogy Rómában elég nehéz építkezni a folyamatosan felbukkanó műemlékek miatt, de szerintem, mivel Pallotta egy befektető, akkor tudja, hogy minél hamarabb készül el, annál jobb.

        Amúgy nekem úgy tűnik, hogy jelenleg StadiodellaRoma a neve tényleg.

  14. Szerintem nagyon király ez az új stadion, és gazdaságilag is óriási előny lesz a Romának. Gyakorlatilag teljesen bevásárlóközpontként fog működni, és egyéb zenei-művészeti programokra is alkalmas helyek is vannak. Teljesen zöld, ha jól olvastam, akkor energia szempontjából önellátó. Ha ez felépül remélem még nagyobb ugrás lesz az eredményeinkben, mint a Juventuséban.

    • Hát ugrás azért nem lesz, a stadionnak ugyanis van törlesztőrészlete, amit biza vissza kell fizetni. Szóval sok pénzt visz egy jó pár évig még, pedig még el sem kezdődött, de nagyon hamar vissza is hozhatja.

  15. Zanziról már régebben én is említettem, hogy nem kellene tőle egy maflás… amúgy kézilabdakapus volt. Amerikai válogatott méghozzá… (bár az amerikai kézilabda kb olyan lehet, mint nálunk a baseball)

  16. Nemvoktrendi, te mindig olyan járatos vagy az olasz hírekben. 🙂 Ennek a Ciao, Venturának mi a mögöttes jelentése? Mert nem egy helyen olvastam.

    • Ha egyre gondolunk, akkor ezzel a felkiáltással üzennek a romanisták Giampiero Venturanak, a Torino “rokonszenves” edzőjének, ahogy Florenzi is beköszönt nekik tegnap a 90-ik percben. 🙂

      Egyébként tegnap szegény Ventura nagyon ideges volt, különösen azon volt kiakadva, hogy az Olimpicoban kiraktak egy transzparenst, amin juve szimpatizánsnak hívták.

      • Szerintem ugyanarra gondolunk, amit Zampa is kiabált Florenzi góljánál.

        Egyébként nekem semmi bajom Venturával, ha Juve szurkoló, az se érdekel.

  17. Már nem csak a Barca hanem állítólag a Bayern is érdeklődik a mi Benatiánkért. Nagyon nem lenne jó eladni őt még egy 3-4 évig. Bár szerintem menni fog ha nem is most akkor jövő nyáron. De ne legyen igazam

    • Szerintem meg ne. Nyilatkozta, hogy igazi romanista lett, ő a harmadik Totti és DDR mögött(!!!!!!), itt megbecsülik, szeretik, szerintem ez neki többet jelent. Ráadásul itt is van perspektíva, Európa legmodernebb stadionja épül fel, költenek a klubra.

      • “Pénz beszél, kutyasz@r táncol.” Ezek a srácok elsősorban emberek, akik gyakran nem túl fényes anyagi körülmények közül emelkedtek félisteni magaslatokba. Ők végső soron zsoldosok, a legnagyobb lelki nyugalommal ki merem jelenteni, hogy gyerekkorában Benatiának nem volt AS Roma poszter a szobája falán.

        Ha az arabok, vagy a képzeletbeli katalán nemzetállam földi megtestesítői, úgy istenigazából beleszeretnek Benatiaba akkor menni fog. De ez nem baj, csak jól fizessék meg, 50-60 millióért vihetik.

        Sose feledjük, hogy a juve úgy épített csapatot, hogy eladta Zidanet a Madridnak és megvették Nedvedet, Buffont és a jó isten tudja még kit. Vagy ott az inter példája, eladták Ibrát egy zsák pénzért, plusz Etooért és szó szerint mindent megnyertek.

        De ne menjünk ilyen messzire, én a hajamat téptem mikor a nyáron eladtuk Lamelát és Marquinhost, “eladtuk a klub jövőjét”, ehhez képest nagyságrendekkel jobban teljesítettünk nélkülük.

        Csak azt mondom, hogy lehet ezt ésszel csinálni.

        • Teljesen igazad van, de Benatia más kategória. Mindenesetre bírom az amcsikban, óriásit változott a megítélésük idén.

        • Azért a mostani szerplésünkhöz szükségeltetett egy edző is. Én személy szerint továbbra is jobb játékosnak tartom Lamelat, mint az elvileg helyére érkező Ljajicot (ettől függetlenül 35-ért én is küldtem volna). Az lesz most az igazán érdekes kérdés, hogy mennyi pénz lesz az erősítésekre, mert úgy tűnik eladások nem igazán lesznek jelentősek.

          • Azon is múlik, vagy talán főleg azon múlik, hogy meg lesz-e a második hely, mert akkor már májusban tudnánk számolni a BL bevételekkel, nem kéne izgulni, hogy bejutunk-e a csoportkörbe.

  18. Nem szarral gurigáznak, impresszív lett a stadion az tuti. Viszont nem tudom, nem-e méretezték alul a Curva Sud részt. Bár pontos infóm még nincs, hogy mekkora férőhelyes, de nekem a másik kanyar jobban tetszik. Nagyobb, egybe függő, hosszan elnyúló, rémisztőbb hatást keltene, amikor tele van. No de az egyéni fanyalgást félre téve bitang a terv, tetszik, hogy sok lesz az üveg és a világos felület, nem egy “alumínium kád”. Szép, na.

    • A stadion honlapja szerint is valamivel kisebb az Olimpicoban lévő Curva Sudhoz képest (14,240 helyett 13,660 férőhely)

        • Nekem ezekből nagyon az jön le, hogy elitté akarják tenni a Roma meccseket. A legnagyobb növekedés ugyanis a luxus részekben van. Érdekes elgondolás, és az is biztos, hogy a jegybevételeknek ez tesz jót. Kíváncsi vagyok, hogy arra figyeltek-e, hogy a Sud tényleg Sud részen legyen, vagy ez már fogalommá vált, és nem kellett ilyenekkel baromkodni.

          • Hatvan vip-paholy lesz kialakitva, melyet szezononkent 150 ezer euroert lehet berelni, es minimum ot evre kell szerzodni. (Egy kis matek: 150.000x5x60=45 milla ot ev alatt- csak ebbol) Zanzi nyilatkozta, hogy a bemutato utani fogadason (azaz 2014-ben) elkelt ezek 20%-a…

    • Elméletileg azt jelenti közvetítik, a gyakorlatban, ha az Európába szánt ingyenes műholdas adást nézed, akkor az is lehet, hogy lekódolják.

      De várjunk csak, nem esik egybe a nagycsapat meccsével a Sassuolo ellen?

  19. Csak szeretném megjegyezni, hogy a Whoscored szerint a Sassouolo legjobb játékosa (magasan) A mi tulajdonunkban lévő Roma nevelésű Antei. Szintén belső védő. Remélem a következő szezontól majd már nálunk lesz, és beválik, mert örülnék egy Romagnoli-Antei védő párosnak a jövőben.

  20. Nehéz lesz a Sassoulot megverni, de nyerni kell. Én azt mondom, hogy ha ezen a héten nem hozunk 6 pontot a Juvén, akkor 100%, hogy elúszott a bajnoki cím, ha igen akkor meg szerintem lehet még reménykedni, de ez csak az én véleményem. (persze akkor sem valószínű)

    Az én összeállításom:
    De Sanctis-Torosidis-Benatia-Castan-Dodó-Nianggolan-Pjanic-De Rossi-Florenzi-Gervinho/Destro-Ljaljic

    Szinte biztos vagyok benne, hogy Totti nem kezd, mert kell a Parma ellen. Ma Maicon nem edzett, és ő is fontos lenne szerdán, szóval én azt mondom, hogy ne kockáztassunk. Dodó most szerintem kéne támadásba, meg lendüljön formába már végre. Ljaljic meg megérdemli, mert nagyon jól szállt be szerdán. A középpálya szerintem maradhat, de lehet, hogy Pjanic pihen, és akkor Taddei megint.

  21. Ez lesz: ROMA (4-3-3): De Sanctis; Torosidis, Benatia, Castan, Romagnoli; Nainggolan, De Rossi, Pjanic; Florenzi, Destro, Gervinho

    • Egyre inkabb az az erzesem, hogy Ljajic csomagolhat a nyaron, ugy tunik “elfogyott korulotte a levego”…tehetsege alapjan kar erte- nagyon is- a mutatott teljesitmenye alapjan nem…remelem legalabb hozza hasonloan ugyes jatekossal potoljak.

  22. Bastos jön eggyel Taddeinek és Tottinak. Jó volt látni, hogy mindenki örül az első góljának, nagy az összetartás. Remélem, lekerült róla a teher.

    • Szóval Tádé szerelt, Totti passzolt?
      Megint kínszenvedés, megint utolsó percben rúgott gól…
      Sansonét le kéne igazolni…

        • Nem láttam, hogy ki volt az, aki szerelte a védőt, elég mákos volt a stream. Csak azt láttam, hogy egyessel kezdődik a mezszáma.
          Ahhoz, hogy így sikeresen odapiszkáljunk a védőnek, megfelelő lelkiállapotban kell lenni: ki a fene támadná meg abban a helyzetben. Asszem Tádé megszolgálta már a +1 évet…

  23. Boldog 33.-ikat Mexesnek, egykori kedvencemnek, aki ha a 80-as években lett volna fiatal, akármelyik glam metal zenekarnak méltó frontembere lett volna.

  24. Ha valaki érti magyarázza meg, hogy miért állt meg testületileg az egész csapatunk az 1-0 után? Addig csak mi voltunk a pályán, futószalagon gyártottuk a helyzeteket, a Sassuolo meg azt gyakorolta, hogy hányan férnek el a saját tizenhatosukba, egyébként mint kiderült kb. 11-en.

    A góltól kezdve meg mikor labdát szereztünk bemutattuk, hogy milyen ügyesen tudunk 5 méterre passzolgatni a középpályán.

    Értem én, hogy jön a Parma, de azt már láttuk, hogy mi történik, ha 1-0-val próbáljuk meg kihúzni a meccseket.

    Isteni szerencse, hogy a spori nem ette meg Sansone Jászai Mari-díjas vetődését, ha megeszi, akkor jött volna a már jól ismert tizenegyes-piros lap kombó és összetehettük volna kezünket-lábunkat, ha valahogy kihúzzuk döntetlennel.

    Lehetne elemezgetni, hogy ki volt jó és ki nem, hogy Pjanic ma ki szerint és miért volt “alibi focista”, hogy Destro megint gólt szerzett, hogy Nainggolan mennyi labdát szerez, de őszintén szólva nem látom értelmét. A mai meccsen szerintem a legjobb dolog az eredmény volt.

    • Mai meccsen nem mi vertük meg a Sasut, hanem az verte meg saját magát. Kicsid deja vum van, mintha 1-2 meccsel ezelőtt is ugyan ezt az alibi semmit játszottuk volna. Kár kiemelni játékost, mert a gólig se igen voltunk veszélyesek kapura, utána meg bealudtam, szal nemtudom hogy mit csináltunk, de gondolom semmit:D

      • Engem pont az első negyedóra idegesített fel. A Sassuolo azt se tudta, hogy hol a labda, sőt azt se nagyon tudták szerintem, hogy hol vannak. Minden párbajt megnyertünk, minden játékosunk, minden labdaszerzés után megindult és kereste a labdát. A gólig abban a hiú reményben áltattam magam, hogy “ma simán rúgunk ezeknek a szerencsétleneknek egy négyest”.

        Ehhez képest a gólunk után meg mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna a pályán. Sikerült “csapatot csinálnunk” a Sassuoloból!

        Behúztuk az eredményt, valahogy nyertünk és végső soron, aki nyer annak igaza van, örülök is a három pontnak, nem is kicsit. Csak tényleg sokat szenvedtünk.

        • Ez nálam taktika volt, meg iszonyatos spórolás, meg nyilván fáradság is. A letaámadás, több játékossal fellépő kontra mind elég fárasztóak (vissza is kell ám érni). Én erre a hígfosra számatottam, miként a Chievo ellen is, ott egy picit meg is lepődtem, hogy volt 1 félidőnk. Most amolyan juve focit játszunk: nem adunk ki maximumot, csak bízunk a csapategységben, a védelemben, szerencsében és a sporiban. Amúgy tisztán látszott nem volt tizi, csak azt nem értem, mi tartott 5 percig ezt eldönteni?

  25. Rudi Garcia nyilatkozatából kiderült, hogy nem kell szidni Sansone-t. Nem csak nagyszerű színész, de még nagyszerű ember is, mert miután a bíró megkérdezte, bevallotta, hogy nem volt 11-es.

    Gervinho-t nem sokkal feljebb szidtam már, most csak annyi fejlemény volt, hogy a sok futáson kívül már semmit nem csinált (jól) , de akkor meg miért nem igazolunk le egy tájfutót, olcsó pénzért.

    Ami óriási pozitívum: Destro. Én mindig is nagyon szerettem, a stílusát, és a játékát, de ezen a meccsen szerintem meccs embere volt. Nálam legalábbis. Küzd, fut, és még sikeres is. Jól tartja meg a labdát, kreatív, és jól is osztja vissza az érkezőknek(ma pl a passza Gervinhonak, amit persze megint elbaszarintott az elefántcsontpartink), ha nem próbálja meg egyedül megoldani (egyelőre még ebben nem elég erős, de hát senki sem tökéletes, és így is jó). Nagyon ajánlom, hogy Prandelli kivigye a vb-re, mert én egyszerűen élvezem nézni ahogy játszik.
    Nem azt mondom, hogy például a nyáron nem kell csatárt igazolni, mert megoldja ő a bl-ben is, mert nem, egyedül semmiképp(azt mondom, hogy minden posztra kell +1 játékos és +1 fiatal, középpályára 2). Szerintem ő az ellenszere a kis-és-középcsapatok elleni krónikus betegségünknek. Ha ő a pályán van akkor van kinek odajátszani a labdákat, és hát előkészítőkben sosem volt hiányunk.

    • Destro olyan Inzaghisat játszik egész szezonban. Én se érzem benne azt, hogy a BL-ben is tudna ez működni, de a kiscsapatok ellen meglepően jól működik. Már pedig a bajnokságot a kicsik ellen kell megnyerni. Minden posztra kell 1 ember, de csatárnak legalább 2, ha elmegy Ljajic akkor 3 is nyugodt szívvel.

  26. Nem tudom eldönteni, milyen eredménynek örülnék a legjobban ezen a Napoli-Juve meccsen, ki hogy van vele? Sajnos kicsit még bízom abban a Scudettoban :/

      • Persze ez így is van rendjén, ez a jó szurkoló ismérve 🙂 csak hát, számolgatni nem szeretek, akaratom ellenére is az járt a fejemben egész nap, hogy ha ma nem nyer a dzsuve akkor csak két meccset kéne bukniuk ha mi is megverjük őket .. a sorsolásukat is megnéztem, össze is vetettem a miénkkel, de nekem sajnos nehezebbnek tűnik a miénk 🙂

        • A sorsolásokat nem néztem még, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy hiába könnyebb a Juve sorsolása, ott van az EL(remélem megnyerik, és beáldozzák a Scudettot:D) Amúgy tetszik a meccs, kivéve, hogy Buffonnak már kijárna egy aranylabda( a vb-n kéne ez a forma) annyira nevetségesen sok meccset nyer meg a Juvénak.
          Ha megverjük a Parmát, akkor szerintem megint lehet felfelé tekintgetni.

        • Kis tulzassal a hatralevo meccseken csak az utolso tizben levo csapattal jatszanak, papiron nekunk van eselyunk megverni oket…

          • na igen, az én arcomról is ez törli le a mosolyt..

          • Majd az Udinese átgázol rajtuk! És zebra lészen zebra farkasa! 🙂

            Ráadásul ott a Livorno és a Sassuolo, akik a bennmaradásért fognak élet-halál harcot vívni ellenük! Már alig várom!

            Őszintén szólva elkeserítően jó a hátralévő naptáruk! Másrészt az erősebb csapatok se voltak jók ellenük. Gyanítom, hogy a Napoli is csak azért tudott nyerni, hogy nekünk ne legyen nyugtunk a BL hellyel, csak ilyen “Murphy törvényszerűen”.

  27. Szegény Chiellini! Múltkor a Catania ellen a könyökét és a tenyerét fejelték le álnok módon, most pedig direkt el akarta törni a Napolis az orrával a sarkát!

    • Azért ezt tovább engedni már tényleg a pofátlanság kategóriája… más játékost gondolkodás nélkül kiszórnak, plusz a három meccs (pláne ha Roma játékos)

  28. A rendkívül felspannolt Napoli teljesen megérdemelten, a saját játékát játszva győzött a támadásban nulla Juventus ellen. Óriásit küzdöttek a kékek. Ennyi.

  29. Apropó juve, hiányzott Tevez és a rekord-juve sehol sem volt. Én csak azt nem értem, hogy mi történt Osvaldoval? Hiszen ő, saját elmondása szerint, 200 gólt lőtt a Rómában! És nem arról volt szó, megint csak a saját elmondása szerint, hogy ő fogja megnyerni a bajnokságot a juveval? Eddig annyi hozzájárulása volt a juve bajnoki címéhez, hogy remekül tudja melegíteni a kispadot, mi lesz így vele, most hogy itt a tavasz és vége a hideg időnek? Lehet, hogy a mi néhai Oszink mégse volt akkora spíler? Ezek az élet apró (kár-) örömei!

  30. Amúgy ennek az agyonfikázott Sassuolo meccsnek a margójára: de örültünk volna tavaly, egy-két ilyen győzelemnek!

  31. én amúgy azt mondom, hogy nem kell túlmisztifikálni az ilyen nyőgvenyelős győzelmeket, mikor a barca is csak 1-0ra nyer a hétvégén, a bayern ikszel, a chelsea meg kapitulál. A Sas még 0-1nél is szinte végig 10 emberrel védekezett, és ha az ellenfélnek nincs ritmusa csak áldogálnak úgy azért nagyon nehéz játszani.
    Forza ROMA cél a második hely

      • Ez nem volt akkora hülyeség ám! jó persze nem 18 csapatos, de a transfermarkt alapján 9. játékosértékben. Ezzel a statisztikával csak az a probléma, hogy ez 31 játékosra oszlik el, és ez a legtöbb a Serie A-ban.

        • Én egy percig sem álítottam, hogy rossz játékosokból állna a Sau. Csak annyit mondtam, hogy oltári nagy baromságot mondott a kommentátor (ez előfordul még a legjobbak esetében is). Amúgy tényleg csak egy szedett-vedett bandának tűnik, nem is kár, hogy kiesnek.

Hozzászólás