Most kell nyerni Veronában

Tartozunk még egy írással a keddi Juve elleni diadalról és törlesztjük is, mikor heti összefoglalót írunk a veronai meccsünk után. Annál inkább nyerni kéne a Hellas ellen, mivel a Juve kedd után szombaton sem tudott nyerni az Olimpicoban. Most a Lazióval toltak 1-1-es döntetlent. Tizenkét meccses bajnoki győzelmi sorozatát blokkolták ezzel a sasok a zebráknak. És ha ez nem lett volna elég nekünk, akkor a Napoli hazai pályán nem tudta megverni a Chievot, ott is 1-1 lett az eredmény. Egy Hellas elleni győzelemmel a Roma hat pontra közelíthetné a Juvét és hattal lépne meg a Nápolytól. Délután fél egykor tehát jó ebédhez szól a Roma.

gervajuveGervinho: Gödörbe lökte a Juvét?

Úgy megzavarta Buffont a padról végignézett keddi kupabúcsú, hogy Klose neki is eladta kedvenc trükkjét és kiállíttatta, ahogy Stekelenburgot kétszer. Candreva belőtte a tizit, de mégsem nyert a Lazio, mert Llorrente egyenlíteni tudott. Még tovább állt zakóra a Napoli otthon a Chievo ellen. Már a tizennyolcadik percben vezettek a másik veronaiak Sardo góljával és csak a nyolcvannyolcadik percben tudott egyenlíteni Raul Albiol.

Most lehet tehát pontokat hozni a Juvén és verni a Napolira. Ideje lenne már idegenben is győzniük farkasainknak. Október 27-én nyertünk utoljára az Olimpicón kívül. Az udinei diadal óta viszont lassan eltelt három hónap.

juan-iturbe-veronaIturbe, a veronai tűz

A Roma keretében nincs még ott a héten igazolt Michel Bastos, a Hellasnál viszont újra játszik Luca Toni és Iturbére is vigyáznunk kell a meccs elejétől. Őszi kulcsemberüket, Jorginho-t eladták ugyan a Napolinak, de hatodikak a tabellán és hazai pályán a legjobbakra is veszélyesek. Ezek után nézzük a várható kezdőket.

AS Roma (4-3-3): De Sanctis; Maicon, Benatia, Castan, Dodo; Pjanic, De Rossi, Strootman; Florenzi, Totti, Gervinho.

Hellas Verona (4-3-3): Rafael, Cacciatore, Maietta, Moras, Agostini, Romulo, Cirigliano, Halfredsson, Iturbe, Toni, Juanito.

54 hozzászólás a(z) “Most kell nyerni Veronában” bejegyzéshez

  1. Papiron igen kemény meccsnek nézünk elébe. Simán benne lehetne, hogy mis is vesztünk itt 2 pontot. Csakhogy Jorginho nincs már ott Veronában, Toni-nak meg meccs nincs a lábában még. Igencsak illene elhozni a 3 pontot innen ilyen feltételekkel.

  2. Most nagyon jó formában vagyunk, az utolsó 4 meccsünkön nem kaptunk gólt, szerintem most nincs ok az aggodalomra. Azzal együtt, hogy a Hellas nagyon jó csapat.

  3. Ez a meccs nem lesz habos torta – ahogy Pelikán elvtárs mondaná – de úgy érzem most rendben vagyunk fejben, nem lesz gond. Én azzal a középpályával és védelemmel kezdenék amivel kedden felálltunk, Mira pedig felpörgethetné a meccset a második félidőben, amikor már mindenki az óráját nézegeti, vagy laposakat pislog. Remélem Rudi fent hagyja a görögünket is a baloldalon. Hétköznap nagyot játszott, szerintem még mindig stabilabb fickó mint Dodo, annak ellenére, hogy tényleg egyre bátrabb és ügyesebb a kis brazil.

  4. ROMA (4-3-3):De Sanctis; Maicon, Benatia, Castan, Torosidis; Nainggolan, De Rossi Strootman; Ljajic, Destro, Gervinho Háát, nem pont erre számítottam.

  5. Pjanic nem edzett a tegnapi atmozgatason sem a csapattal, varhato volt, hogy nem fog kezdeni. Kisse kishitu vagyok, de az ikszet majdhogynem alairnam most. Rossz eloerzetem van…remelem csalodok magamban…

  6. Mindjárt kezdődik!

    Annyi kiegészítés a Juve meccséhez első félidőben jogos 11-est nem kapott meg a Lazio… 2-0-ról fel nem álltak volna! Szóval lehet módosítani az adott tabellákat 🙂

  7. Ez nem lesz sétagalopp! Az idén nem nyerni járnak a vendégek Veronába. De senki se mondta, hogy egyszerű lesz.

  8. Többet kéne 1 az 1 elleni helyzetet vállalni, Ljajic és Gerviho is jól cselez, bele kéne menni ezekbe. Meg valakinek kéne mozgatni a csapatot, kell Totti.

  9. Gyakorlatilag eltelt 45perc egy valamire való helyzet nélkül. Egyértelmű volt ekkor, hogy kéne egy Totti mondjuk Naing vagy Ljajic helyére. Szokásnak megfelelően pont akkor és pont az rúgja a gólt, akinek eddig nem sok haszna volt. Imádom magunkat:D

  10. Szép győzelem, jó játék, jó forma, rotáció, mindenki játszik, stabil védelem, bő keret. Sportklub is talán minőségibb mint volt, mondjuk volt honnan fejlődni 😀

  11. Tudom nem szép dolog a kákán is csomót keresni, de nem tudok elmenni szó nélkül Pjanic teljesítménye mellett. Gyakorlatilag nem volt sikeres passza a bosnyáknak. Nem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát és egyetlen egy értékelhető megmozdulást se sikerült felmutatnia 30perc alatt. Meggyőződésem, hogy alapból Garcia nem akarta behozni Tottit. De ezt a mai Pjanicot ez a Hellas ellen nembiztos hogy elbírtuk volna Totti nélkül is.

    Jövő héten Inter-Juve, ami szintén lehet botlás a vénszatyornak. Mi meg megint egy kellemetlen Parma-t fogunk fogadni. ( Aki nem emlékezne rá, Parma volt az egyetlen csapat, aki vezetni tudott ellenünk a 10 győzelmi sorozatunk alatt) Lehet kapaszkodni a Juvéra.

    • Totti is hihetetlen sok labdát szórt el, nem igazán jöttek be a trükkös inditásai, egyikük sem tudott túl sokat hozzátenni a játékhoz

    • Pjanic-nak 91%-kos volt a passz pontossága. Teljesen jól állt be a meccsbe. Csereként nem szokás megváltani a világot főleg nem egymás után 2-szer. Ninaggolan helyett (aki a 2. félidőre nagyon rosszul jött ki) abszolút jó csere volt, bár inkább tényleg csak a nevétől ijedtek meg a hélóták.

      • Lehet hogy statisztika alapján jól mutat (bár nekem kétségeim vannak e felől is), de nehogy az mond nekem, hogy Pjanic “jól” állt be a meccsbe, mert rögtön szívinfarktust kapok. Aki látta a meccset és Pjanic játékát elfogadhatónak ítélte, annak ideje lesz levenni a mindent rózsaszínben látó szemüveget és megnézni mi folyik itt gyöngyösön.

  12. Gervinho szépecskén elintézte a veronaiakat! Idegenben Veronában ez óriási volt! Tizenegyesről meg kár beszélni, gyönyörűen látszott, hogy megtaposta a veronai.

    • Azt se felejtsük el, hogy a tizit egy labdavesztés/szerzés (honnan nézzük) előzte meg, amivel Toro besétált a tizenhatosig, ahol aztán bokán rúgta a derék Márkez. A görög hülye lett volna nem elesni, de ettől függetlenül már a szitut megelőző hibáért is gólt érdemelt a Hellas, szerintem.

  13. Mindenki azt mondja, hogy jogos volt a 11-es (egyértelmű) meg, hogy természetes, hogy “dobta magát”. Szerintem egyáltalán nem esett túl látványosat. Látszott, hogy éppen arra a lábára érkezett volna amit kirúgott a védő. Aki focizott már akár az oviban is az tudhatja, hogy főleg, ha lendületben van az ember akkor ilyen esetben dől mint a fene. Nem lehet ellene mit tenni.

  14. Mennyi egykori romanista van most az Artemio Franchiban. Montella, Burdisso, Pizarro, Bertolacci, Aquilani, Stoian, Motta…

    • Aquilani mesterhármas. Örülök, hogy kezdi megtalálni magát és a sok sérülés ellenére még mindig játszik. Remélem, ott lesz a vébén.

      Azért jó, hogy nyer végül a Fio. De ilyenkor látszik mekkorát játszottunk a Genoa ellen, úgy gurítottunk nekik négyet az Olimpicoban, hogy még kapu felé se lőttek.

      • Én is szívesen látnám, szerintem nagyon sok van benne, csak nem elég magabiztos. Szorítok neki.

        A Genoa Gasperinivel nagyon masszív középcsapat, pont olyan, amilyentől tavaly kikaptunk volna 2 kontra után, nemhogy nyerjünk néggyel.

  15. Nemtudom, hogy ki hogy látta de én De Rossi passzolási hatékonyságán voltam “kiakadva” … hosszú labdája egy sem volt jó és csak az alibi passzokban nem hibázott… Jó, oké szerelni azt tud mesteri szinten, de ezen a meccsen ő sem passzolt jól.

    • Mióta beindult a Barca legújabbkori labdafényezése, azóta okoskodnak mindig ezekkel a passzstatisztikákkal. Aki látta meccset látta azt is, hogy Dani hosszú indításai nem voltak reménytelenek, ráadásul azokból lehetett volna leginkább sanszunk az első félidőben

  16. Közben Nainggolan hazafelé tartott az ő szeretett Cagliarijába, mikor a szardíniai reptéren “összebarátkozott” egy csomó milanistával, akik éppen hazafelé tartottak a csapatuk Cagliari elleni “történelmi sikere” után. Lényeg, hogy néhány verbális inzultus után, alaposan megkergették a belga ninját és a rendőrök szedték szét őket. Most Nainggolan twittweren szapulja azt a 20 milanistát, akikkel “fogócskázott”.

    • Jonnek ok Romaba tavasszal, ezt a Sud nem felejti el, az orok baratsag neveben.
      Egyebkent az elmebetegek oszi “buszostroma” kovetkezmenyekent Veronaban lezartak a fel varost, hogy biztonsagosan a stadionhoz juthassanak a romai szurkolok, a- valahol a varos szelen- szamukra biztositott elkulonitett, orzott, parkolotol. Tovabba nem lehetett semmilyen csapatsalat, mezt, zaszlot, stb. viselni, ezert volt mindenki “civilben” a vendegkanyarban, s zaszlo, meg transzparens is alig…

    • Ja, arrol nem beszelve, hogy qurva nagy gyavasagnak tartom az ilyet, hogy tizen egy ellen, es meg nagyobb eszetlensegnek, hogy jatekost tamadnak meg, aki teszi a dolgat a palyan. Orokos eltiltast!!!

      • Es meg egy “Ja!”: mielott barkiben felmerulne, ez ervenyes a veronaiak buszat megtamado romaiakra is, ez csapattol fuggetlen. Nincs szukseg az ilyen emberek reszvetelere a fociban!

        • Az ilyenek nem szurkolók, hanem csibészek, gazemberek, akik biztonságban érzik magukat a tömegben és azt hiszik, hogy mindent megtehetnek, mindent mondhatnak, mert ők most sokan vannak. Egy ideális világban, ezeket szépen egyenként össze kéne szedni és statáriálisan seggbe rúgni!

  17. Tényleg nem a feszültséget akarom kelteni, a Bianconerin olvastam az Alice in Chains vs Pearl Jam cikkben: “számomra nyilvánvaló, hogy Caceres, Q, Gio, Isla, de még Peluso is kezdő lenne a Román és talán a Napolin kívül szinte mindenhol. ”
    Ennyit a tartalékosságról. Maximum csak magukhoz képest voltak azok, de akkor meg minek van keret, elég lenne 14 játékos.

    • Elég csak megnézned mondjuk a transfermarkt-ot, amit nagy általánosságban elfogadnak játékosérték mehatározásnak, ebbe csak azt emelném ki, hogy Vidal egy maga 44 misi, míg a pályán őt az egész meccsen leszedő Ninja 17-et. Vagy túl vannak értékelve a juvénál (ezt ugye sejtjük, mert még a takarító is másfél milla lesz, ha felhúz egy zebramezt), vagy a cserecsapat jóval értékesebb volt nálunk: olyan 150 milló (juve) csapott össze 121-gyel (róma), akkor most melyik csapat volt az erősebb?

Leave a Reply