Elment Róma nyolcadik királya

Majd két és félezer évet kellett várnia Romának egy új királyra, még akkor is ha közben akadtak császárai (princepsei és dominusai), de utánuk is eltelt szűk másfél évezred, mire eljött egy új uralkodó a városba (Viktor Emánueleket meg a pápákat nagyvonalúan hagyjuk el most). Az megvan amúgy, hogy a római birodalom bukására pont 1500 évvel született Francesco Totti? Ám most nem az új császárról, hanem Róma nyolcadik királyáról, Amadeo Amadeiről (élt 1921-től 2013-ig) lesz szó, aki hatvan évvel előzte meg Tottit. Amadei kilencvenkét évesen hunyt el november 24-én és hagyott itt urbit és orbit.

AMEDEO-AMADEI

 Amadei a Hall of Fameben

Királyok a házban

A nyolcadik római király, Amadeo Amadei tehát már az AS Romában játszott a 20. században, de az első, a mitológia szerint Krisztus előtt 753-tól uralkodót is megemlíthetjük a klub kapcsán. Romolus kedvenc egyletünk címerében szerepel (csecsemőként), amint ikertestvérével, az anyafarkas tőgyéből táplálkoznak. (Fiacskáim, Romolus és Remus, melyiktek melyik?). A szabin nőkről csak később álmodozott a kujonja, de ha már, akkor el is rabolta őket.

Furcsa nevű királyai az ókorban is voltak Rómának. Leginkább a hülye etruszkok, etruszk hülyék közül, elég csak a hetedik Rexre, Lucius Traquinius Superbusra gondolnunk. Az övéhez képest Amadeo Amadei neve becsületesebbnek tűnik, mint Regős Bendegúzé.

anyafarkas

És eljön a nyolcadik

A nyolcadik király már kölyökként bemutatkozik az AS Romában, bő két hónappal a klub alapításának tizedik évfordulója előtt 1937 május 2-án, a Fiorentina elleni 2-2 alkalmával (most vasárnap megint a violával játszunk ugye, reméljük az akkorinál jobb eredménnyel). Mindössze 15 éves, 9 hónapos és 6 napos első Serie A meccsén Amadeo Amadei. Megkockáztatjuk, hogy ezzel örökre a legifjabb debütáló marad az olasz bajnokság történetében.

Egy héttel a debüt után, május 9-én a Luchese elleni 5-1-hez  első Serie A gólját teszi hozzá a kis Amádé, hogy 1956-os visszavonulásáig meg se álljon 174 Serie  A dugóig. Ezzel a teljesítménnyel pedig még mindig a 12. az örökranglistán. A máig gólrekorder Piola mellett ő az egyetlen, aki három csapatban is túl szárnyalja a 40 bajnoki dugót. Három meccset játszik a kölyök a Romában 1937 májusában, aztán újabb három partin az 1937-38-as szezonban. A 1938-39-es idényt az akkor Serie B-s Atalantában tölti, ahol 33 meccsen 4 gólt lő a bajnokságban.

amádé

 Amadeo Amadei a nyolcadik király

Az uralkodás

1939 őszén visszatér Rómába és már abban a szezonban játszik 22 meccsen, de mindössze két gólt talál. Aztán az 1940-41-es szezonban egeresedik meg igazán a srác, ekkor 30 bajnoki meccsen 18-szor rezgeti meg az ellenfelek hálóját. Innentől kezdve 1948 nyaráig, római búcsújáig egy szezonban sem adja alább 10 bajnoki gólnál és 15 alá is csak kétszer engedi a összeget.

A legjobb éve a csapatnak és Amadeinek kétségtelenül az 1941-42-es bajnoki idény, amikor Róma városának legelső bajnoki címét szerzi az ASR. A Scudetto idényében szintén 18 gólt lő ismét 30 meccs alatt.

A Roma első bajnoki címe még abból a korszakból való, mikor a közvélemény még azon csodálkozik, ha egy olasz csapat bajnoki címében nem akad magyar közreműködő.

Spéci bácsi bajnokcsapata

Az AS Roma első bajnokcsapatának vezetőedzője is egy legendás magyar: Schaffer Alfréd, a Spéci. Spéciről régóta tartozunk egy kiadós poszttal, de a tempofradi szellemes anekdotákkal tűzdelt kimerítő biográfiájánál úgysem tudnánk jobbat. Itt legyen elég annyi, hogy már játékosként is nagy csavargó.  Játszik Németországban, Svájcban, Ausztriában, Csehszlovákiában. Itthon a MTK és Fradi játékosként egyaránt focizik örökrangadón és tizenötször a válogatottban is szerepel. Játéktudásáról sokat beszél a tény, hogy német nyelvterületen csak Fussballkönigként (focikirályként) becézik és tisztelik a kortársak.

schaffer

Schaffer mester

Edzőként még több ismert országot kóborol végig, de ő Dietz Károly stábjában az ész az 1938-as vébé-ezüstérmes magyar válogatottnál. A Románál 1940 és 1942 között dolgozik, aztán a bajnoki cím után, a csúcson áll föl a padról.

roma 1941Spéci leggyakoribb 1942-es kezdőjében a csapatkapitány Masetti véd, Brunella és Andreoli a két hátvéd, Momese a centerhalf. A bajnokok középpályjáját rombuszként rajzolja le az olasz wikipedia, melynek két szélén Cappelini és Bonomi játszik, alsó csúcsán Donati, a tetején pedig Coscia helyezkedik. A csatársor két szélén az argentin Pantó és az albán Kriezu rohangál, a center pedig természetesen gólszaró hősünk, Amadei.

A Roma 30 meccsen 42 pontjával nyeri a bajnokságot, hárommal előzve a következő évek nagy csapatát, a Torinót.

Az utolsó római évek

Schaffert egy újabb magyar, Kertész Géza követi a Roma padján. A Barátok közt himpellérjének névrokona pedig két évvel korábban még a Lazio edzője, példát mutatva Zdenek Zemannak bő ötven évvel későbbre. A bajnoki címet követő 9. hely viszont nem kis csalódást jelent a klubnál, így Kertész repül a szezon végén. Az idény különben a Grande Torino uralkodásának kezdete, a Granata meg sem áll öt zsinórban nyert bajnoki címig és csak a supergai tragédia tudja megállítani őket 1949-ben, az viszont sajnos végleg.

Amadei végül valószínűleg 116 római gólnál áll meg. A bizonytalanság oka az, hogy a 1943-44-es csonka bajnokság jegyzőkönyveit is elvitte a háború. A világégés utánra jócskán legatyásodik a Roma, a nem is olyan régen még bajnok klubnak a kieséstől kell cidriznie. Amadei 1948 nyarán elégeli meg a szűk esztendőket, de eladásával a klub is jól jár.

Az Inter és a Napoli

Az Interben sem megy rosszul Amadeonak, ott két szezon alatt ügyeskedik össze 42 dugót összesen hetven meccs alatt. Persze ott is keresztezi a pályafutását egy magyar, Nyers István, aki nem a padról irányítja őt, hanem a csatársorban működnek együtt elég jól.

nyers2

Nyers István a csatártárs

Két idény alatt 98 gólt hoznak össze ketten, innen már könnyű kiszámolni, hogy ebből hányat szerzett Nyers. Számológépet használni nem ér! A történet ott ér körbe, hogy a többszörös gólkirály magyar 1954 és 1956 között a Romában játszik, 54 meccsen lő húsz gólt és az 1955-ben egy 5-1-es derbin ver hármat a Lazionak.

Amadei viszont az Interből sajnos nem Rómába vissza, hanem Nápolyba megy, ráadásul négy évvel Nyers előtt, 1950 nyarán hagyja ott a nerazzurit, majd délen 1956-ig vág még újabb 47 gólt 171 meccsen.

Amadei a válogatottban

Emberünk talán a háború, de inkább a Grande Torino sztárjai miatt kevesebbszer szerepel válogatottban, mint gondolnánk. Az mindenesetre tuti, hogy a torinóiak halálos supergai repülőbalesete után debütál az Azzurriban 1949-ben.

Játszik 1953-ban az Európai Nemzetek Kupája döntőjében, ahol aranycsapatunk Hidegkuti egy és Puskás két góljával 3-0-ra veri az olaszokat és nyeri az Európa Bajnokság elődjének számító tornát. Amadei egy lövése még az összefoglalóba is bekerül, mikor Szepesi Gyuri, a magyar nép szeme nyugtázza, hogy Grosics hárítja a szurkát. Végül a tizenhárom válogatott meccsen azért hétszer betalál az ellenfelek kapujába.

amadeiita

A válogatott Amadei

Hall of Fame és búcsú

2012 szeptember 20-án természetesen az elsők között kerül az AS Roma hírességeinek csarnokába, az akkor 91 éves bajnok. Róma nyolcadik királya 2013. november 24-én távozik közülünk, béke szálljon poraira.

2 hozzászólás a(z) “Elment Róma nyolcadik királya” bejegyzéshez

  1. Szép megemlékezés egy nagy sportemberről. Amadei után még ketten viselték a “Roma nyolcadik királya” becenevet, Falcao és Totti, de Amadei volt az első, az igazi.

    A történet is érdekes, hogy hogyan igazolta le a Roma. Frascatiban dolgozott a családi pékségben, biciklivel hordta ki a kenyeret. Mikor megtudta egy újságkivágásból, hogy a Roma nyílt próbajátékot tart, ellógott titokban, biciklin. Természetesen azonnal beválasztották. Mikor este hazaért, azt füllentette a szüleinek, hogy kirándult biciklivel és defektet kapott. Aztán kiderült a turpisság és az apja nagyon dühös volt, nem akarta elengedni focizni, mert dolgoznia kellett a pékségben. Végül csak úgy engedték el a Rómába, hogy a nővérei átvállalták Amedeo munkáját a családi vállalkozásban.

    Egy nagy focista és még nagyobb romanista ment el.

  2. Visszajelzés: Beharangozó Teréz és a tél | AS Totti

Leave a Reply